Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2025.03.04. kedd
Túlnyomóan derült, száraz idő várható, néhol kevés fátyolfelhővel
Túlnyomóan derült, száraz idő várható, néhol kevés fátyolfelhővel
Túlnyomóan derült lesz az ég, keleten, északkeleten lehetnek felhős tájak, de csapadék nem várható
A reggel még erősebben felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, közben máshol is gomolyfelhők képződnek, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak
A keleti, északkeleti harmadban a köd, illetve az alacsonyszintű felhőzet a déli, kora délutáni órákig nagyrészt feloszlik
A felhőzet- és csapadékzóna kelet felé elhagyja az országot, legkésőbb a déli órákra Szabolcsban is eláll az eső
Erősen felhős vagy borult, párás idő lesz, csak a Tiszántúlon lehet néhol kevés napsütés
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon viszont szakadozottabb lesz a felhőzet
Napközben javulnak a látási viszonyok, illetve a legtöbb helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számíthatunk
Hazánk keleti felén, harmadán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, közben északnyugat felől egyre nagyobb területen elkezd szakadozni, főként az Észak-Dunántúlon csökkenni is a felhőzet
A középső országrészben akár tartósan borult maradhat az ég, másutt több-kevesebb napsütés várható
Reggel a Dunántúl északkeleti részén és Budapest körül lesz csak felhősebb idő, végül ott is feloszlik a felhőzet, másutt derült lesz az ég
Hazánk legnagyobb részén zavartalanul napos, a Dunántúl nyugati felén azonban felhős időre van kilátás, sőt a felhőzet kissé kelet felé terjed
Túlnyomóan napos időre számíthatunk az ország nagy részén csupán kevés fátyolfelhővel, de az északkeleti tájakon időszakosan kissé vastagabb is lehet a felhőzet
Többnyire derült, napos időre számíthatunk, az északkeleti tájakon és a délnyugati határvidéken lehet időszakosan több a felhő
A kezdetben derült dél-dunántúli és Dunától keletre eső tájakon is fokozatosan megnövekszik a felhőzet, így általában felhős időre van kilátás hosszabb-rövidebb napos időszakokkal
Általában derült, napos idő várható
Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk
Az ország középső részén - Duna-Tisza köze, illetve a Dél-Dunántúl és a Duna mente - az összefüggő felhőzet csak délutántól és lassan kezd el szakadozni, csökkenni
Borult lesz az ég
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég
Gyakorlatilag kivédhetetlen szállított fagy pusztított a magyar gyümölcsösökben a hét elején.
Rendkívüli intézkedésekre készül az Európai Bizottság a Lengyelországban tomboló madárinfluenza megfékezése érdekében.
Sürgős lépésekre lenne szükség a magyar konzervipar egyik nagy múltú szegmensének megmentése érdekében.
A következő csapadékos időben különösen fontos lesz a vízvisszatartás a földeken.
Megjelent az Európai Bizottság rendelete a fényezőanyagok felhasználásának módosításáról.