Inkább öntöznének a Sió vizével a gazdák
A somogyi gazdák úgy vélik, a Siónál jobb helyen is lehetne a Balaton víztöbblete az ilyen aszályos időszakokban, mint a mostani.
A somogyi gazdák úgy vélik, a Siónál jobb helyen is lehetne a Balaton víztöbblete az ilyen aszályos időszakokban, mint a mostani.
Február elején ismét megnyitotta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Sió-zsilipet, a Balaton vízszintje ugyanis elérte a 124 centimétert – írta...
A hidegbetörés még korai fenológiai fázisban érkezett a lengyeleknél, így egyelőre nincsenek jelentős károk a cseresznyénél.
Az ország északkeleti harmadán már többfelé megdörrent az ég, a határ mentén jókora zivatarfelhők tornyosulnak az ég felé.
A magyar nemzeti parkok évente több mint másfél millió látogatót fogadnak, és az ökoturisztikai létesítmények felét maguk működtetik.
Ukrajnában április közepén hirtelen elkezdett esni az uborka ára, amiben az import is sokat segített.
Egy német cég megkapta a lézeres gyomirtó technológiája európai piacokon való értékesítéshez szükséges tanúsítványt.