Lecsapott a NAV a tojásokkal trükközőkre: kemény bírságot kaptak
Több mint 60 ezer jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban.
Több mint 60 ezer jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban.
A legolcsóbb, S-es méretű tojás ára majdnem 70 százalékkal drágult, ami meglepő, de nem teljesen érthetetlen.
Számtalan harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre.
Az Európai Unió tojás- és tojástermékimportja 23 százalékkal emelkedett meg 2024 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest.
A tojás sokszor nem az íze miatt kell az ételekbe, hanem más tulajdonságai miatt: például mert remek kötőanyag.
A Baromi Termék Tanács (BTT) elnöke szerint a baromfiágazat kiemelten kerül a feláldozható ágazatok listájára a gazdasági, politikai kedvezmények sorában.
Az izraeli támadások következtében súlyos élelmiszerhiány alakult ki az övezetben, ami az árak drasztikus emelkedéséhez vezetett.
A szeptemberi inflációs adat – ami az augusztusihoz képest csökkenést mutat – azt eredményezte, hogy a tojás ára is 3,5 százalékkal mérséklődött.
Rengeteg az import tojás az EU-ban, főleg az ukránoktól jön az áru, ami a magyar piacra is kihat.
Spanyolországban lassan visszavezetik a zöldségek és gyümölcsök ÁFA-kulcsait a korábbi szintre.
Egyre több helyen kapni biogyümölcsöt, -zöldséget és ilyen jelölésű, feldolgozott élelmiszereket, népszerűségük, fogyasztásuk egyre nő.
Manapság a boltok polcai tele vannak már a legkülönbözőbb fajtájú tojásokkal, így óriási a választék.
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nő a magyarok tojásfogyasztása, ami hamarosan elérheti a rendszerváltás előtti szintet.
Van rá esély, hogy drágul a tojás az aszály miatt - a tojásnépszerűsítő kampány második éve zajlik, fő célja a fogyasztás ösztönzése.
Sztrájkba léphetnek a bolgár tojástermelők, ha az Európai Bizottság nem állítja meg az ukrán tojás beáramlását.
A tojás, a tej és a méz esetében is érdekes dolgok voltak megfigyelhetők Magyarországon.
Újabb kutatás-fejlesztési projekt indult a Bábolna Tetra Kft. és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével.
Nem tartható fenn tovább a jelenlegi körülmények között az étkezésitojás-termelés a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint.
Idén januártól májusig 25 százalékkal nőtt Magyarország tojásexportja az előző év azonos időszakához képest.
A támogatás iránti kérelmek benyújtására 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség.
Az idei évben a hipermarketek és diszkontláncok között intenzív árverseny alakult ki, ami árcsökkentéseket eredményezett a tavalyi évhez képest.
Megjelent az Agro Napló kukoricával foglalkozó különkiadványa.
Veszélyben az ünnep központi dísze? A klímaváltozás és a károsítók is nehezítik a karácsonyfa-termesztők dolgát.
Orbán Viktor a szombat délelőtt megtartott évzáró nemzetközi sajtótájékoztatón beszélt az agráriumot érintő kérdésekről is.