Friss termesztési adatok érkeztek Németországból
2024-ben 2,7 százalékkal kevesebb gomba termett az előző évinél, de ez még mindig több, mint a 2014 és 2023 közötti tízéves időszak átlaga.
2024-ben 2,7 százalékkal kevesebb gomba termett az előző évinél, de ez még mindig több, mint a 2014 és 2023 közötti tízéves időszak átlaga.
Egyiptomban a fokhagyma ára egy hónap alatt 30%-kal csökkent, a termelés növekedése és a gyenge kereslet miatt.
A tavalyi évben mintegy 43%-kal bővült a fejessaláta kivitele, értéke pedig 48%-kal.
Spanyolország továbbra is őrzi vezető helyét, de Hollandiát lassan már kezdik szorongatni az észak-afrikai exportőrök.
2024-ben a műtrágya-forgalom jelentős növekedést mutatott az előző évhez képest, azonban az árak csökkenése miatt az értékesítésből származó árbevétel mérséklődött.
Több csirkét és sertést vágtak és dolgoztak fel a magyar vágóhidak 2024-ben, mint egy évvel korábban.
Az utóbbi évek legkisebb termése mellett az export üteme alig lassult az idei szezonban a lengyeleknél.
Lengyelországban a tavalyinál nagyobb termés, a visszaeső export és a meglóduló import együttes következményeként áresés figyelhető meg.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 34 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával február második hetében.
A két férfi viselkedése felkeltette a gyanút, hogy a szállítmányt értékesítésre szánják.
Magyarországon a dióbél importjának mennyisége 1168 tonnára, értéke 1,86 milliárd forintra nőtt 2024. január és november között.
Az elmúlt szezonban a gabonatermés, a vetésterület és a kereskedelem is visszaesést mutatott.
Kína az előrejelzések szerint jelentősen csökkentheti gabonabehozatalát a következő időszakban.
Az észak-olasz termelők és feldolgozók 145 euró körüli árban állapodtak meg, délen február 11-én kezdődnek a tárgyalások.
Magyarországon 2023-ban 18 százalékkal nőtt a körtetermés, de 2024-ben várhatóan 25 százalékkal csökken.
Spanyolország kiesett a világ 10 legnagyobb zöldség-gyümölcstermesztő országai közül, és a 11. helyet foglalja el.
A FAO novemberben megjelent rövid távú előrevetítése szerint a juhhús globális termelése 17,01 millió tonnára növekedhet 2024-ben.
Több problémával is szembe kell nézniük a gombatermesztőknek az Európai Unióban.
Megérkeztek az első átfogó adatok az idei szezon raktárkészleteinek alakulásáról.
A kormoránok Európában napi 1000 tonna halat fogyasztanak, jelentős pénzügyi veszteségeket okozva.
A csonthéjasok virágzásában kulcsfontosságú a védekezés és a megfelelő növényápolás.
Mutatjuk, hogy alakul most a hónapos retek, az újhagyma és a póréhagyma piaca itthon.
A zöldségek halványítása egy olyan technika, amely során folyamatosan, vagy egy bizonyos fejlettségi szinttől a növényt fénytől elzárva termesztik.
A Nébih tájékoztatása szerint módosultak és kiegészültek a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedések.
A talajmegőrző technológiák és a fenntartható szemlélet már akkor meghatározta Prescher Péter és családjának gazdaságát, amikor erről még kevesen beszéltek.