Ez durva: nem is gondolnád, mekkora dámszarvast lőttek ki Magyarországon
Új magyar dámrekord született azzal, hogy a Bakony-Vad Vadásztársaság vadászterületén egy bérvadász kiemelkedő trófeájú bikát hozott terítékre.
Új magyar dámrekord született azzal, hogy a Bakony-Vad Vadásztársaság vadászterületén egy bérvadász kiemelkedő trófeájú bikát hozott terítékre.
A szakértők keresik a választ az aggasztó mértékű őzpusztulásra Csongrád-Csanád vármegyében.
A videó megerősíti, hogy nem csak a parton, hanem a Balatonban is kitűnően mozognak az állatok.
Korábban 20-25 ezer őzet tartottak nyilván, az elmúlt három évben azonban a törzsállomány a harmadával csökkent.
Az erdők biztosítják a vadak élőhelyét és számos állatfaj számára nyújtanak táplálékot, búvóhelyet és szaporodási lehetőséget.
A környéken működő vadásztársaság értesítette a helyi önkormányzatot, ezután felhívást intéztek a lakosság számára.
A felére kellene csökkenteni a szarvasállományt Magyarországon, mostanra ugyanis jelentősen túlszaporodtak.
A vadkár megtérítése iránti igényt a kár bekövetkezésétől, illetve észlelésétől számított öt napon belül írásban kell közölni a kárért felelőssel.
A vadgazdálkodás ágazati kapcsolataiban központi jelentőséggel bír a vadkár és a vadban okozott kár.
Már nemcsak a hőség, hanem a vadak is komoly károkat okoznak a magyar gazdáknak, egyelőre nincs rá megoldás.
Romániában a túlszaporodott medveállomány olyan konfliktusokat idézett elő állat és ember között, amely nemritkán valamelyik fél életébe került.
Hét év után ismét farkast észleltek a magyar-osztrák határ közelében, Kőszegtől nem messze.
A következő egy hónapban a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak.
Németország nyugati részén, Hessen tartományban kimutatták a vírust, ez az első megerősített eset a tartományban.
A megváltozott körülményeknek köszönhetően szinte már az év minden szakában találkozhatunk csíkos malacokat vezető kocákkal.
Számos incidens adódik a mezőgazdaságban dolgozó szakemberek és a vadászatra jogosultak között amiatt, mert nincsenek a megfelelő ismeretek birtokában.
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
A tavasz beköszöntével a vadak is egyre aktívabbak, ami komoly veszélyt jelenthet mind az autós, mind az állat szempontjából.
Ha valaki elfektetett, magányosnak hitt gidával találkozik az erdőben, azt mindenképp békén kell hagyni.
A vadgazdálkodók és erdőgazdálkodók figyelmeztetéseinek ellenére továbbra is évről-évre egyre nagyobb gondot okoz az illegális agancsgyűjtés.
Idén karácsonykor mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, ha diós vagy mákos bejglit sütne valaki otthon.
A támogatás iránti kérelmek benyújtására 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség.
Az idei évben a hipermarketek és diszkontláncok között intenzív árverseny alakult ki, ami árcsökkentéseket eredményezett a tavalyi évhez képest.
Megjelent az Agro Napló kukoricával foglalkozó különkiadványa.
Veszélyben az ünnep központi dísze? A klímaváltozás és a károsítók is nehezítik a karácsonyfa-termesztők dolgát.