20 éves a Zoonózis Társaság

Agro Napló
A Magyar Zoonózis Társaság elmúlt 20 évben kifejtett egyedülálló szakmai tevékenységét, és a szinte példa nélküli módon kivívott társadalmi elismerést emelte ki Kardeván Endre országos főállatorvos a Zoonózis Társaság 20. ünnepi tudományos kongresszusát megnyitó beszédében. A társaság időtálló értéket teremtett, amelynek eredményeit az élelmiszerlánc-felügyelet is felhasználja – fogalmazott a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

A Zoonózis Társaság létrehozását az a felismerés alapozta meg, hogy vannak olyan problémák, amelyekkel több tudományterület is foglalkozik, amelyek egymástól teljesen eltérő megközelítéseket, módszereket alkalmaznak – idézet fel a Zoonózis Társaság létrehozásának körülményeit Kardeván Endre.

Mint mondta, néhányan negyed századdal ezelőtt felismerték, hogy amikor az egyik tudományterület kifogy az eszközeiből, sokszor egy másik terület felfedezése, vagy éppen rutineljárása tudja őt továbblendíteni. A közös szakmai programok eredményeképpen alapították meg végül 20 évvel ezelőtt a Magyar Zoonózis Társaságot.

Vannak olyan fertőző betegségek, amelyekről e társaság konferenciáin, egyéb programjain hallhattak először a szakemberek az országban. Sok új, vagy egzotikus megbetegedés hazai esettanulmányát is itt közölték első alkalommal.

Arra is szép számmal akad példa, hogy a különböző tudományterületek képviselői itt találtak szakmailag egymásra, s a közös gondolkodást közös kutatások, felfedezések követték – sorolta a Zoonózis Társaság érdemeit Kardeván Endre. S mint fogalmazott, a szakmai munka közben bölcsen távol maradt azoktól a vitáktól, amelyeket az egyes tudományterületek szűklátókörű, de heves hangadói, vagy éppen az áltudományos „megmondóemberek” igyekeztek szítani.

Szinte mindannyian köszönhetünk valamit e szervezetnek – mondta az államtitkár köszöntő beszédében: szinte évente akad olyan orvos, aki beszámol arról, hogy egy állati megbetegedés tüneteit és kezelését bemutató esettanulmány alapján azonosított be egy emberen jelentkező, ritkaságszámba menő, zoonotikus betegséget. Kiemelte, hogy a Zoonózis Társaság elsőként adott helyet a fogyasztók élelmiszerbiztonsági kockázatészlelésével, és a hatósági kockázatkommunikációs tevékenységgel kapcsolatos kutatásoknak.

Most, 20 évvel később az élelmiszerlánc-felügyelet éppen ezen a gondolatiságon nyugszik. Kulcskérdésnek tekintjük a szakterületek együttműködését, a közös módszerfejlesztést, a tapasztalatok együttes értékelését. – mondta Kardeván Endre.

A zoonózis olyan fertőző betegség, amely átterjedhet állatról emberre, illetve emberről állatra. Több súlyos betegség tartozik ide. A zoonózis fontos kutatási területe az állatorvostant és az emberi gyógyítást ötvöző környezeti gyógyászatnak, illetve általában a környezettel foglalkozó tudományoknak.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

 Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!