2020 végéig biztos nem büntetnek az illegális kutak miatt

Agro Napló
Elfogadta az Országgyűlés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére az illegálisan kialakított kutak bírságmentes engedélyeztetési időszakának meghosszabbítását 2018 év végéről 2020 végéig – közölte az agrárkamara csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a NAK még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint az illegálisan kialakított kutakat bírságmentesen lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál.

Emlékeztettek, hogy a 2016-ban életbe lépett moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására, és indokolt esetben annak megszüntetésére. Ezen kívül akár egymillió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre. 

A NAK által 2016-ban indítványozott törvénymódosítás amellett, hogy eltörölte a szankciókat, lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel. Az uniós források biztonságos lehívása érdekében a NAK kezdeményezte a moratórium meghosszabbítását. Ez alapján mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a személy, aki az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített, vízkivételt biztosító vízilétesítmények - többek között a mezőgazdasági célú, a zártkerti, illetve a házi vízigényt kiszolgáló kutak - vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2020. december 31-ig kérelmezi - ismertették. 

Az agrárkamara azon dolgozik, hogy az illegális kutak fennmaradási engedélyeztetése minél egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban megtörténhessen. Ennek érdekében a köztestület az év elején a jogalkotóval további egyeztetéseket folytat - közölte a NAK.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!