342 pályázó nyert a Hungarikum pályázaton

Agro Napló
A Hungarikum 2021 pályázatra 925 pályázat érkezett, összesen mintegy 3 milliárd forintos támogatási igénnyel, közülük 342 nyert támogatást az idei 930 millió forintos keretösszegből – jelentette be az agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten a Hungarikum 2021 pályázat eredményét június közepén, hozzáfűzve: „ezzel a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását támogatjuk”.
 Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István felidézte: amikor megalkották a hungarikum törvényt, nem valamiféle jelenből menekülő múltba révedést akartak támogatni, hanem éppen azt, ami ma látható. A folyamatos építkezést, az emlékekre támaszkodó megújulást. „Örömmel tölt el a helyi közösségek lelkesedése, tenni akarása – mondta a tárcavezető, és utalt arra is, hogy ez ösztönözte a  pályázókat, hogy értékeik fennmaradása és ápolása érdekében elinduljanak az idei felhívásunkon”.

Emlékeztetett: a múlt évben csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek a hungarikum pályázaton résztvevők. Az eredeti támogatás 230 millió forintos keretösszegét 750 millió forinttal megemelte a kormány, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra lehetett fordítani. Így tavaly teljes egészében ki lehetett elégíteni a meglévő forrás háromszorosára beadott pályázati igényeket.

Az idei pályázatról szólva a miniszter elmondta: három célterületre pályázhattak a jogosultak. A 900 millió forint keretösszegű első célterület nemzeti értékeink bemutatását és népszerűsítését segíti. A települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, civil szervezetek, közalapítványok, egyházi jogi személyek, határon túli szervezetek 1 millió és 4 millió forint közötti összegre pályázhattak. A támogatással nyomtatott és elektronikus kiadványok, honlapok, filmek készítését, bemutató terek kialakítását, rendezvények megvalósítását segíti az Agrárminisztérium (AM).

A 15 millió forint keretösszegű második célterületet tavaly hirdették meg először. A forrásaiból települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére nyújthattak be pályázatot 500 ezer és 1,5 millió forint közötti összegben olyan szervezetek, amelyek már létrehoztak, illetve aktívan működtetnek értéktárat, és tudásukat, tapasztalataikat szeretnék átadni olyan önkormányzatoknak, ahol még nem hoztak létre értéktárakat. ”Ez a lehetőség olyan, mintegy mentorálási tevékenység” – jegyezte meg az agrártárca irányítója.

A szintén 15 millió forint forráskerettel meghirdetett harmadik célterület a népi kézműves értékek megőrzése mellett arra sarkallja a pályázókat, hogy megjelenítsék a divatban a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúráját. Az elnyerhető támogatás összege 250 ezer forinttól 500 ezer forintig terjed.

A pályázatokat elektronikus kitöltő felületen keresztül lehetett benyújtani. A támogatást 100 százalék előlegként kapja meg minden nyertes pályázó.

Az elmúlt években is rendkívüli érdeklődés mutatkozott a hungarikum pályázatok iránt, de jó érzés megtapasztalni, hogy most is milyen nagyszámú pályamű érkezett. Az aktuális pályázatok beadására nyitva álló minimális, egy órás időszak alatt újból háromszoros igény érkezett. Ez a tavalyihoz képest csaknem 500-zal több beérkezett kérelmet jelent.

A jelenlegi felhívásra 925 pályázatot nyújtottak be, ezekben összesen több, mint 3 milliárd forint támogatási igényt jelöltek meg. Ez a tavalyinak több mint a duplája. „A bírálatot követően a 902 darab formailag is megfelelt pályázatból 342 pályázót tudunk támogatásban részesíteni” – közölte Nagy István.

Kitért rá: a világjárvány ugyan tavaly közbeszólt, és a tavalyi pályázaton pozitív elbírálást kapott projektek jelentős részét még nem tudták a vállaltak szerint megvalósítani. Idén viszont mindez pótolható, ugyanis a beérkezett kérelmek többsége rendezvényre, fesztiválra vonatkozik, amely a belföldi turizmus, vendéglátás, népművészeti-, kézműves-, előadó-művészeti tevékenység újraindítását segítik. „Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak a gazdaság fellendítésén dolgozzunk, hanem szellemi feltöltődésünkön, lelkünk ápolásán is” – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Rámutatatott: „az anyagi segítségen túl a pályázat azt is eredményezi, hogy a helyi közösségek tovább kutassák kincseiket, közben újrameséljék a régi történeteket, megújítsák a kapcsolataikat”.

„Bízom benne – mondta -, hogy a közös építkezésben továbbra is számíthatunk a kis közösségek értékes és lelkes tevékenységére. Sok sikert kívánok a pályázatok megvalósításához”.

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy a nyertes pályázatok eredményeként számos projekt valósult meg. Példaként ezek közül meg említette: a Guzsalyos Egyesület a kis-sárréti karikás ostor históriáját meséli egy könyvben, de feldolgozták Hany Istók meséjét is Győr-Sopron-Moson megyében, megismertetve így a gyerekeket a Hanság sajátos növény- és állatvilágával, azután Vas megye madarait is bemutatja egy kiadvány, amelynek létrehozását szintén a Hungarikun pályázat biztosított lehetősége. De a nemzeti kincsnek számító kuvaszról készült könyvet is a szóban forgó a forrásból finanszírozták.

 

 Fotó: Pelsőczy Csaba

Az idei pályázatokból is hozott példát az agrártárca korábbi államtitkára: Sümegen Értékek Napját rendeznek és létrehozzák az „Értékek falát” is. Dudaron a régi ízek nyomába kívánnak szegődni pályázatuk segítségével, bevonva a helyi hagyományos éltek készítésébe a gyerekeket is. Emellett a magyarországi Vas megye és a romániai Hargita megye közösen családi vetélkedőt kíván szervezni, a személyes kapcsolatok erősítésére. Siklóson a vár turisztikai kiadványait kívánják elkészíteni a pályázati pénzből – mondta a miniszteri biztos.

„Hagyomány a divatban, viselet másként” elnevezésű harmadik célterületről szólva V. Németh Zsolt azt emelte ki: az újragondolt népi motívumok a ruhákon mindenkinek szólnak, nemcsak egy zárt, belterjes közösségnek, ahogy sokan ma a viseletben járókra tekintenek általában. A tradíciókat, a hagyományokat a mai divatba is be szeretnék építeni, mind az anyaghasználatban, mid a díszítésben, mind pedig a technikában és a formavilágban is. Ezért hirdették meg immár ötödször a „Hagyomány, régi stílus, új” címmel egy pályázatot – közölte a miniszteri biztos, felhívva a figyelmet, hogy a kézműves értékek a mai divatban való megjelenítésére 50 százalékkal több, 60 pályázat érkezett. Ezek közül 44 nyertes került ki, akik olyan kollekciókat alkottak, amelyek napjainkban is hordhatók. Erre 250 ezer forinttól 500 ezer forintig kaphatnak támogatást a nyertesek.

Vagyis: az újragondolt népi motívumok a ruhákon mindenkinek szólnak, nemcsak egy zárt, belterjes közösségnek, ahogy azt sokan vélik, a viseletben járókra gondolva – magyarázta a miniszteri biztos – mindez ugyanis jól szolgálja a modern identitás megőrzést, korszerűsítve a hagyományokat regionálisan és a nemzeti közösség szintjén, mindez pedig segíthet Magyarország újraindításában is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!