650 millióval nőtt a keret: többen kaphatnak erdőtelepítési támogatást

Agro Napló
A Miniszterelnökség az erdőtelepítést támogató pályázati felhívás esetében növelte a támogatási összegek mértékét, melynek eredményeképpen több mint 650 millió forinttal emelkedett az első körben megítélt forrás – közölte a tárca.

A Vidékfejlesztési Program keretében ez idáig a tárca 186 kérelmet részesített pozitív elbírálásban, így a nyertesek összesen 2,4 milliárd forintos támogatással végezhetnek erdőtelepítést, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat.

A Miniszterelnökség az erdőterületek növelése céljából, a klímaváltozás hatásainak csökkentése, valamint a megnövekedett faanyag iránti kereslet kielégítése érdekében hirdette meg erdőtelepítési pályázatát 2016. május 20-án. Tekintettel az erdőgazdálkodók igényeire, illetve az erdőtelepítésre, ápolásra és pótlásra fordított költségeire, a Miniszterelnökség nemrégiben az alap és kiegészítő támogatások megemeléséről döntött. Ennek eredményeképpen a korábban már értesített nyertes pályázók most újabb, a már megemelt támogatási összeghez igazodó forrás megítéléséről kapnak a napokban tájékoztatást az ügyfélkapujukon keresztül.

Fontos kiemelni, hogy a pályázati felhívásra jelenleg is benyújthatóak a kérelmek, így a megítélt támogatás összege és a nyertes projektek száma növekedni fog.

A Miniszterelnökség felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy szeptember közepe óta az ipari célú fás szárú ültetvények telepítését szabályozó kormányrendelethez igazodva, lehetőség nyílt az említett ültetvénytípus telepítésére is forrást igényelni a pályázat keretében. A módosításokkal a tárca célja, hogy szélesebb körben, hatékonyabbá váljon az erdősítésre szánt keretösszeg felhasználása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!