A baromfitermékek jövőre drágulnak meg

Agro Napló
A fogyasztók számára jó hír, hogy idén karácsonykor nem lesz drágább a az ünnepi asztalra szánt pulyka, és általában sem emelkednek a baromfihús és készítmények árai. A rossz hír, hogy 2019-től ezek a termékek drágulnak és nem is kevéssel.

A szakemberek becslése szerint a termelési költségek ugrásszerű növekedése miatt átlagosan 5 százalékkal drágábban kapják majd év elejétől a kereskedők a baromfitermékeket, amelyre az ő haszonkulcsuk is rárakódik. Ezzel együtt pedig akár két számjegyű is lehet az áremelkedés, amelynek indoklásai között első helyen említik a meglódult az energiaárakat, ami jövőre sem áll meg.

Az ipar számára az áram díja 45-50, a gáz ára 25 százalékkal emelkedik jövőre, a takarmányárak is jelentősen drágultak de az elmúlt években megszokott 7-8 százalékos béremeléseket 2019-ben is elvárják a dolgozók – nyilatkozta a Népszavának Erdélyi István, a Magyar Pulyka Szövetség elnöke, a szervezet által hatodszor megszervezett szakmai konferencián. A 2017-ben bevezetett 5 százalékos áfának köszönhetőn a pulykamellfilé kilója jelenleg csak 1690 forint, ám ez a kedvező ár 2019-ben nem tartható - tette hozzá.

A szövetség elnöke elmondta, egyre feszítőbb az ágazat munkaerőhiánya, egyre több a nyugdíjkorhatárhoz közeledő munkavállaló az ágazatban, és már a havi bruttó 300-350 ezer forintos fizetés sem vonzó a fiatalok számára. A hazai pulykatermelés 40 százalékát adó Gallicoop például 30 kárpátaljai magyar munkást vett fel, de többségük a magyar útlevél birtokában rövid úton továbbállt, ketten maradtak a cégnél – jegyezte meg Erdélyi István. Jelenleg indiai dolgozókkal igyekeznek enyhíteni a munkaerőhiányt. Eddig ők váltak be leginkább, de már toboroznak Mongóliában is.

A múlt évihez képest mára a liba, kacsa állomány 40-50 százalékkal nőtt, mint emlékezetes a tavalyi madárinfluenza, illetve az ehhez kapcsolódó kényszervágások megtizedelték a létszámot – említette Csorba Attila, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnök-igazgatója. A hízottliba-létszám még nem érte el az átlagos 2,5 milliót, s pillanatnyilag 2,2 milliót tartanak nyilván. A liba fogyasztói ára szeptemberben 2,8 százalékkal nőtt, míg a kacsa 7 százalékkal lett olcsóbb.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Méhek nélkül nem lesz élelmiszer

Méhek nélkül nem lesz élelmiszer

A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem – mondta az agrárminiszter az euró...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!