A beruházásokért folytatott világversenyben Magyarország előkelő helyen van

Agro Napló
Magyarország az éllovasok közé tartozik abban a beruházásokért folytatott globális versenyben, ami a világban felszabaduló és átalakuló kapacitások újra elosztásáért folyik – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Bükön, a Nestlé Hungária Kft. 50 milliárd forint értékű beruházásának alapkőletételi ünnepségén október elején.
Fotó: KKM

Szijjártó Péter kiemelte: miközben a világgazdaságból szinte kizárólag negatív hírek érkeznek - gyárbezárásokról, munkanélküliségről, tömeges elbocsátásokról, csődökről hallani -, addig Magyarországon az elmúlt tíz év erőfeszítéseinek köszönhetően szinte naponta jelentünk be újabb és újabb nemzeti, illetve európai rekordokat megdöntő beruházásokat.

Hozzáfűzte: ezek eredményeként már a nyár folyamán elértük a januári foglalkoztatási adatokat, augusztus végére pedig ismételten több mint négy és félmillió ember állt munkában hazánkban. Szijjártó Péter rámutatott: a Nestlé újabb, 50 milliárd forint értékű büki fejlesztése a cég magyarországi történetének legnagyobb beruházása. Ez a fejlesztés 30 százalékkal növeli a büki állateledelgyár termelési kapacitását és 160 új munkahelyet hoz létre.

A beruházás jelentőségét mutatja, hogy a magyar kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította a büki fejlesztést - tette hozzá. Ez a beruházás újabb lökést ad a magyar élelmiszeriparnak, amely az idei év első hét hónapjában jelentősen, kilenc százalékkal tudta növelni termelési értékét és amely 140 ezer embernek ad munkát - mondta a miniszter, tette közzé a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapja.

A tárcavezető szólt arról is, hogy a Nestlé több mint ezer hazai kis- és középvállalkozástól vásárolja azokat az alapanyagokat, amiket termelése során felhasznál. A Nesté beruházása erősíti Svájc és Magyarország kapcsolatait, a svájci vállalatok eddig 2 milliárd eurót meghaladó beruházást hoztak Magyarországra - ismertette Szijjártó Péter.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója az alapkőletételi ünnepségen kiemelte: a 140 millió eurós, vagyis 50 milliárd forintos fejlesztés nem csak a Nestlé Hungária eddigi legnagyobb beruházása lesz, de a hazai élelmiszeripari beruházások közül is kiemelkedik.

A bővítést követően a büki gyár kapacitása a napi 5 millió termék előállítását is meghaladhatja majd, így naponta több mint 70 kamion mennyiségű állateledel kelhet útra Európa szinte minden országába, továbbá Észak-Afrikába, a Közel- és Távol-Keletre, Ausztráliába és Új-Zélandra - közölte az ügyvezető igazgató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!