A családi vállalkozások optimistábbak és fejlesztésben is erősek

Agro Napló
A kis- és középvállalkozások 58 százaléka van családi kézben, a K&H Bank ezért készített felmérést most körükben; az eredmények alapján a következő 3-5 évben a családi vállalkozások mintegy 80 százaléka számít saját cége növekedésére, ez jóval magasabb arány, mint a „hagyományos” vállalatok esetében.

Emellett a családi cégek a fejlesztések terén is az élen járnak, minden harmadik vállalkozás ugyanis árbevételének több mint 10 százalékát fordította ilyen célokra az elmúlt években – adta közre felmérésének legfontosabb megállapításait a pénzintézet, amit lapunk is megkapott.

„A hazai családi vállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport átfogó kutatást végez, amelyben feltérképezi a szektor aktuális helyzetét. A célunk bemutatni, miben különböznek a családi vállalatok a többiektől és mi a sikerük titka” – jegyezte meg az összegzéssel kapcsolatban Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője, hozzáfűzve: „ez a felmérés része a szektorral folytatott együttműködésünknek. Minden évben ugyanis 2016 óta a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ismeri el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégek munkáját. Emellett rendszeres szakmai eseményeken biztosítunk lehetőséget kihívásaik megvitatására és tapasztalataik átadására”.

A kutatás szerint a családi vállalatok 65 százaléka várja 3 éves időtávon a gazdaság bővülését, de saját magukban még ennél is jobban bíznak. Az elkövetkező 3-5 évben több mint háromnegyedük számít pénzügyi eredményeik növekedésére (78 százalék), szemben a többi céggel, akiknek mind össze a kétharmada (67 százalék). Az optimista pénzügyi várakozások mellett úgy tűnik, a fejlesztésekben is erősebbek a családi tulajdonú vállalatok. Az elmúlt években ugyanis 28 százalékuk fordította árbevételének átlagosan több mint 10 százalékát fejlesztési célokra, míg a nem családi cégek esetében 13 százalékos arány látható. A következő egy év során pedig főként termelő (32 százalék), informatikai (38 százalék) és innovációs fejlesztésekre (20 százalék) fókuszálnak majd.

Családi marad a vállalkozás?

A kutatás arra is kereste a választ, hogy hol tartanak a családi cégek a generációváltás folyamatában. A K&H családi vállalatok generációváltás index azt vizsgálja, hogy történt-e már generációváltás a cégnél, és hogy mennyire tartják fontosnak ezt az előttük álló feladatot. A mutató 0 és 100 pont közti értéket vehet fel, és jelenleg 43 ponton áll.



„Az eredményekből azt látjuk, hogy a generációváltás kérdése annál nagyobb horderejű egy cég életében, minél magasabb az árbevétele” – hangsúlyozta Ékes Ákos. Amíg a 2-4 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező társaságoknak mindössze 28 százaléka tekintette jelentősnek a témát, addig a 10 milliárd forintnál nagyobb forgalmat generálóknál ez az arány már 59 százalék. Szintén a méret a meghatározó azzal kapcsolatban, hogy történt-e már generációváltás a cég életében: minél nagyobb egy vállalat, annál jellemzőbb, hogy igen.

A K&H Csoport augusztus 6-ig várja a családi cégek pályázatait, hogy a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal elismerje a családi értékek és sikeres generációváltás, az innováció, társadalmi felelősségvállalás, környezetvédelmi fenntarthatóság, illetve sikeres és hosszú távú stratégia szempontjából kiemelkedő megoldásokat.

A K&H családi vállalatok kutatásról

A hazai családi vállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport átfogó kutatást végez, amelyben feltérképezi a szektor aktuális helyzetét, valamint, hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 141, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó vállalat döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés, amelyet az Impetus Research készített a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére, 2021 első félévében zajlott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!