A folyamatos fejlesztésekkel lehet még biztonságosabb az élelmiszer-ellátás

Agro Napló
Több százmilliárd forintos forrás folyamatos felhasználásával fejlődhetnek az állattartó telepek a következő években – jelentette be az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István Bőnyben az ország legnagyobb tojáscsomagoló üzemében arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is lesz elegendő élelmiszer, hiszen a magyar agrárium több mint 20 millió ember ellátására képes.

Hozzátette: a mezőgazdaság helyzetének stabilizálása és a munkahelyek megmentése mellett fontos cél az élelmiszer-termelési kapacitások védelme. A tárcavezető szerint a nehéz helyzetből egyetlen irány jelenthet kiutat, ez pedig a fejlesztés. Az agrártárca éppen ezért minden megtesz, hogy támogassa az ágazat szereplőit a beruházások megindítása érdekében. Kifejtette, az ősszel kiírt, állattartó telepek korszerűsítését segítő pályázat keretében 115 milliárd forint igény érkezett a baromfiágazat szereplőitől, és minden jó projektet támogatni szeretne.

Komoly segítséget jelent az étkezési tojást termelő tyúkállományok magasabb állatjóléti standardok szerinti tartásának támogatása is, amelyre csaknem 1,7 milliárd forintot fordít idén is az Agrárminisztérium. A tojótyúk tartó telepek létesítését és fejlesztését pedig újabb 20 milliárd forintos, célzott pályázattal támogathatják az unió közös agrárpolitikájának (KAP) átmeneti évei alatt.

Fotó: Pelsőczy Csaba

  

Politikus további jó hírnek tartja, hogy a hazai lakosság körében a tojásfogyasztás 2015 óta folyamatosan nő: az egy főre jutó mennyiség az akkori 133-ról 2018-ra 158 darabra emelkedett.

Hangsúlyozta: a hazai termelőket azonban nem csak az ágazati támogatásokon keresztül lehet segíteni, hanem a tudatos választással is. A magyar termékek vásárlásával ugyanis nem csak egy értékteremtő munka végeredményét kapjuk meg, hanem támogatjuk a magyar családokat, hozzájárulunk a magyar gazdaság fejlődéséhez, erősítjük a város és a vidék kapcsolatát és óvjuk a környezetünket is.

Hozzáfűzte: a boltok polcain vagy a hűtőpultokban a választást nemzeti színű zászlók is segítik például az ömlesztett zöldségek és gyümölcsök, illetve csirke- vagy sertéshús esetében. A miniszter kiemelte, a vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium (AM) január 1-jétől újabb termékkörre terjesztette ki a származási információk jelölését, így már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni – közölte Nagy István.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!