A gazdálkodók érdekeit hangsúlyosabban szükséges figyelembe venni

Agro Napló
A gazdálkodók érdekeit hangsúlyosabban szükséges figyelembe venni állapították meg a V4-csoportba tartozó államok és partnerországai agrárszervezeteinek vezetői a közelmúltban azon a videokonferencián, amin egyeztettek az unió új közös agrárpolitikája (KAP) által támasztott kihívásokról, a KAP tervezése során felmerült, a gazdák alapvető érdekeit fenyegető szabályozási kérdésekről.

Az egyeztetés aktualitását az adta – számolt be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapja az eseményről –, hogy az Európai Bizottság (EB), az Európai Parlament és a Tanács közötti, a közös agrárpolitika reformjáról szóló háromoldalú egyeztetésekre („trialógus”) november 10-én kerül sor, amelyen a KAP jövőbeni kereteiről tárgyalnak a trialógus keretei között.

Az eddigi javaslatok jelentős adminisztratív teherhez vezetnének, élesen ellentmondanak az európai mezőgazdasági ágazat versenyképességének, hatásukra egyes tagállamokban a foglalkoztatás csökkenését eredményezné a vidéki térségekben. A beruházások esetleges korlátozása veszélyeztetné az unió mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatának képességét a környezeti, éghajlati és jóléti célok teljesítésére. Ez ellentmond az EB azon tervének, hogy támogatja az átmenetet a fenntarthatóbb ágazat felé, összhangban a zöld megállapodással.

A Bizottság által tett javaslatok alapján a V4-államok a mostani egyeztetésén a résztvevők megállapodtak abban, hogy az új KAP keretén belül a gazdálkodók érdekeit hangsúlyosabban szükséges figyelembe venni. Ezért ennek az igényüknek közös kommünikében adnak hangot, amelyet megküldenek az Európai Bizottságnak, valamint a tagállamok mezőgazdasági minisztereinek.

A megbeszélésen részt vett Győrffy Balázs, a NAK elnöke, Martin Pýcha, a Cseh Mezőgazdasági Szövetkezetek Egyesületének elnöke, Jan Doležal, a Cseh Agrárkamara Elnöke, Emil Macho, a Szlovák Agrár- és Élelmiszeripari Kamara elnöke, Eimantas Pranauskas, a Litván Mezőgazdasági Vállalkozások Szövetségének igazgatóhelyettese, Florentin Bercu, a román Növénytermesztési Szektor Szövetkezeteinek Országos Szervezete igazgatója, valamint Dr. Cseszlai István, a NAK stratégiai igazgatója – tartalmazza az ismertetés

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Online petíció a magyar agráriumért

Online petíció a magyar agráriumért

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) online aláírásgyűjtést indított „Petíció a magy...

Online petíció a magyar agráriumért

Online petíció a magyar agráriumért

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) online aláírásgyűjtést indított „Petíció a magy...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!