A GDP-t is felhúzza a hatalmas növekedés a mezőgazdaságban

Agro Napló
A mezőgazdaság jó teljesítménye és a háztartások belső fogyasztásának emelkedése járult hozzá a harmadik negyedévi GDP növekedésének felfelé korrigálásához – emelte ki Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Elmondta: a mezőgazdaság 21 százalék feletti növekedést produkált, a háztartások fogyasztása rekordszinten áll.

Balogh László jelezte, hogy a lakosság fogyasztói hajlandósága erősödött, egyben emlékeztetett arra, hogy a válság idején a családok egy része eladósodott, majd ez csökkent vagy megszűnt, és óvatosan kezdtek költeni fogyasztási cikkekre.

"Az óvatosság kicsit lazul, de még nem vagyunk a 2010 előtti fogyasztási szinten" - jelentette ki a helyettes államtitkár, aki szerint arra lehet számítani, hogy jövőre a belső fogyasztás még inkább felpörög a kormányzati intézkedések hatására.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az építőipar lassan megmozdul, jövőre várható áttörés. Példaként említette, hogy 20 ezer fölött van a kiadott lakásengedélyek száma, ami duplája a tavaly ilyenkorinak, a megépült lakások száma pedig a három negyedévben majdnem annyi, mint tavaly egész évben. Emellett megkezdődik az európai uniós pénzek beáramlása.

Balogh László kiemelte, hogy a szolgáltatóipar továbbra is jól szerepel, 5 százalék feletti a növekedése döntően a kereskedelem a turizmus teljesítményéből

A tárca jövő évre mindenképpen 3 százalék feletti gazdasági növekedést irányoz elő, de számítások szerint ennél magasabb is lehet, közelítve a 4 százalékhoz - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Trappista sajt becsülete a tét!

A Trappista sajt becsülete a tét!

A fogyasztói tudatosság emelkedésével nagyobb társadalmi igény mutatkozik a jó minőségű élelmiszerek iránt, így a Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) kibővülh...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!