A hétvégétől már kapható a friss magyar szamóca

Agro Napló
A friss magyar szamóca a hétvégétől már folyamatosan kapható lesz a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházláncokban – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agro Naplóval.

A köznyelvben epernek hívott gyümölcs – hivatalos nevén szamóca – az elmúlt hetekben még javarészt görög és spanyol import áruként volt kapható Magyarországon. A hazai szamóca ízében, állagában is nagyságrendekkel jobb minőségű a külföldről, több ezer kilométerről behozottnál, ugyanis frissen kerül a fogyasztókhoz. Ezért is kéri a köztestület a hazai fogyasztókat, hogy válasszák a magyar terméket, segítve a magyar termelőket,

Idén az enyhe tél és tavasz nagyon kedvezett a szamócának, így a legtöbb termelő jó minőségű és bőséges termésre számít, a képet az előző heti hideg és fagy okozta károk árnyalják valamelyest. A piacokon jelenleg a lédig csomagolásban fogy az eper elsősorban, és kimérve is árusítják a gyümölcsöt. Az áruházi szállítások is elindultak a héten: itt továbbra is a 250-500 grammos dobozolt termékek, az úgynevezett majszolás mentes (zárt) csomagolás élvez előnyt, de igény mutatkozik a családi csomagokra, azaz a 2 kilogrammos „kiszerelésekre” is. Ez utóbbit vélhetően a járvány okozta keresletváltozás indokolta.

Három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelembe: a fűtött fóliasátras termésből, majd utána április végével, május elejével a bakhátas, fátyolfóliás termőterületekről, és május közepétől nagy mennyiségben a szabadföldi termesztésből. A hazai termés június közepéig-végéig kitart. A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről ideérkező importtól. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a nagyságrendekkel jobb ízéről. A hazai fajták szájéretten szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz, mely különbség ízben is megmutatkozik.

A magyarországi üzemi szamóca-termőterület – a 2019-es SAPS-adatok szerint – mintegy 650 hektár, és átlagosan 8-10 ezer tonna áru terem évente. A termőterület 20-20 százaléka Bács-Kiskun és Pest megyében található, mellettük még Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében van nagyobb termőterület. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliasátras hajtatás.

Számos termelő tervezi, hogy „szedd magad” akciót indít majd, természetesen az egészségügyi előírásokat betartva, komoly higiéniai szabályok mellett. Többen gondolkodnak házhozszállítás elindításában is, de ez az utóbbi terv az 500 grammos csomagok kiszállításánál nem igazán gazdaságos, az alacsony üzemanyagárak ellenére sem.

A köznyelvben „epernek” nevezett gyümölcs valójában a szamóca. Az eper (ami egyébként fán terem) és a szamóca rendszertanilag is eltérő egységbe tartozik: az eper a Morus nemzetségbe, az eperfafélék családjába (termésének színe fehér vagy fekete), a szamóca pedig a Fragaria nemzetségbe, a rózsafélék családjába – ismerteti a tájékoztató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A héten érkezik a magyar görögdinnye

A héten érkezik a magyar görögdinnye

A jövő hét elején már az egész országban elérhető lesz a hazai, minőségi, friss görögdinnye – közli a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfrissebb...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!