A jó fajtaválasztás több hozamot jelenthet

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (NÉBIH-NKI) őszi búza fajtabemutatót tartott a hivatal szombathelyi növényfajta-kísérleti állomásán június 15-én.

A tervek szerint a megjelent gazdák az állomás szabadtéri területén tekintették volna meg, hogy miként „viselkedik” a szombathelyi anyaföldben a jelenleg a piacon előforduló legjobb 39 fajta búza. Ugyanakkor a felhőszakadás, a megállíthatatlanul hulló eső fedett helyre szorította a résztvevőket. Póczik Miklós állomásvezető a nak.hu-nak elmondta: mivel előtte fényképekkel is dokumentálták a fajták növekedését, így ezek segítségével tudták szemléltetni a szakmai mondandót. Így az ítéletidő ellenére is az volt a visszajelzés, hogy a gazdák elégedettek voltak a látottakkal, hallottakkal.

Az eseményen megjelent és köszöntőt mondott Lukács József, a NÉBIH tenyésztési és növénytermesztési elnökhelyettese, illetve Rácz Károly, a NAK Vas megyei alelnöke. Póczik Miklós a szombathelyi állomás tevékenységéről, Poós Bernát, a NÉBIH-NKI témavezetője magáról a fajtakísérletről, Németh Tamás, a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága tanakajdi talajvédelmi laboratóriumának vezetője pedig a jobb terméseredményeket elősegítő okszerű tápanyag-utánpótlásról és -gazdálkodásról beszélt.

Egy ilyen bemutatónak hosszú távú haszna lehet. Mint az állomásvezető fogalmazott, egy jó fajtaválasztás akár tíz százalékban is növelheti a terméshozamot és ezzel együtt a jól választó gazda bevételét is. Póczik szerint most amolyan támaszt adtak az érdeklődőknek, akik majd az aratási adatok és az itt látottak, tapasztaltak összevetése után döntik el, hogy az eddig vetett búzafajtát másikra cserélik-e vagy sem.

Bár több búzatermesztő nem tud arról, hogy vannak ilyen objektív kísérletek, a szakember úgy vélte, egyre nagyobb az igény ezek megismerésére – amit szerinte igazol az is, hogy az utóbbi években Vas megyében elég sokan váltottak eltérő fajtára.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mindjárt véget ér a nyári aratás

Mindjárt véget ér a nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságé...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!