A jövőben is számos intézkedés segíti a gazdálkodókat

Agro Napló
A mezőgazdasági támogatások kifizetésének elmúlt hét éves tapasztalatairól, a Közös Agrárpolitikával (KAP) kapcsolatos aktuális kérdésekről, az öntözésfejlesztés, a birtokpolitika, valamint az osztatlan közös tulajdon megszüntetésének hazai szabályozási helyzetéről is beszélt az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület Hévízen tartott február eleji szakmai konferenciáján.
Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A közvetlen támogatásokkal kapcsolatban Feldman Zsolt elmondta: a múlt évi kérelme után 166 ezer igénylő, mintegy ötmillió hektárra hektáronként 75 500 forinthoz jut. Mint fogalmazott, az agrártámogatási rendszer stabilan segíti a gazdálkodók finanszírozását. Kiemelte: a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program (VP) forrásainak több mint 50 százalékát fordítják a  fejlesztések támogatására, ennek keretében eddig 695 milliárd forintnyi beruházáshoz kapcsolódóan született támogatói döntést.

Legnagyobb arányban az élelmiszeripari ágazat jutott forráshoz, mintegy 170 milliárd forint odaítéléséről született döntés. Állattartó telepek korszerűsítésére és trágyatárolók létesítésére összesen mintegy 121 milliárd forintot, kertészeti és borászati beruházásokra összesen 115 milliárd forintot ítéltek meg.

Megnövekedett az erdősítésre adható támogatások nagysága is – mondta az államtitkár –, aminek köszönhetően 11 ezer hektár új erdő telepítésére érkezett kérelem. A korábbi időszakhoz képest a 2014-2020 közötti programozási időszakban megháromszorozódott az ökológiai gazdálkodóknak nyújtott támogatások nagysága. Az összesen 97 milliárd forint 237 ezer hektár ökológiai szempontú műveléséhez járult hozzá. A közeljövőben mintegy 2 milliárd forintos támogatási keret nyílik a sertés és a baromfitartás állategészségügyi beruházásaira. Ezen kívül a termelői csoportok támogatására és az öntözéses gazdálkodással kapcsolatban is megnyílik egy új pályázat – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A Közös Agrárpolitika következő hét éves ciklusával kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy még zajlanak a tárgyalások arról, mekkora forrás jut az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára. „Az egész folyamat legfontosabb lépése, hogy a tagállamok megegyezzenek az új többéves pénzügyi keretről. Az már látszik, hogy – mint ahogyan 2014-ben is így volt – a 2021-es év átmeneti év lesz, amely alatt még a jelenlegi rendszer szerint zajlik tovább az agrártámogatások kifizetése” – fogalmazott az államtitkár.

Az öntözéses gazdálkodás elterjesztését, az öntözéses beruházások megvalósításának könnyítését szolgálja az ezzel kapcsolatban tavaly elfogadott törvény – hangsúlyozta Feldman Zsolt. Tájékoztatása szerint a január 1-jével hatályos jogszabály számos új intézkedéssel, például az engedélyezési eljárás egyszerűsítésével, az öntözési szolgalmi jog bevezetésével, az öntözési közösségek megalakításával és nagyobb arányú támogatással, valamint a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) keretében létrejött öntözési központ felállításával segítik az öntözéses gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodókat.

A következő évek feladatai között említette Feldman Zsolt az osztatlan közös földtulajdonok felszámolásának egyszerűsítését, és gyorsítását. Mint ahogyan utalt rá: a cél, hogy olcsó, egyszerű eljárások nyomán minden művelési ágban értelmezhető méretű, művelhető parcellák jöjjenek létre. Emellett fontos lenne, hogy a földművesek 1/1 arányú tulajdonhoz juthassanak úgy, hogy a felosztáshoz megkötendő egyezséghez – a kimaradó tulajdonostárs pénzbeli megváltásának lehetősége mellett - elég legyen az egyszerű többség – mondta az államtitkár.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!