A kárenyhítési alap 24 milliárdjából enyhítik a fagykárt

Agro Napló
A kárenyhítési alapban az idén 24 milliárd forint van, ebből próbálják a gazdák jogos igényeit kielégíteni - mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A gazdáknak 15 napjuk van arra, hogy kárigényüket bejelentsék - mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy nagyon oda kell figyelni a határidőre.

A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a tavaszi fagykárok felmérése jelenleg folyamatban van. Április 20-21-én és 25-én az ország számos megyéjében, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, vagy Somogy megyében szenvedtek fagykárokat elsősorban a zöldség-gyümölcs, valamint szőlőültetvénnyel rendelkezők.

Eddig 960 termelő közel 5300 hektár területen jelentett fagykárt, de természetesen ez a szám a folyamatos kárbejelentések miatt növekszik - tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.

A szaktárca szerint a 2012-ben megújított agrárkár-enyhítési rendszer forrásai bizonyosan elegendőek lesznek a károk uniós szabályok szerint adható maximális összegű kompenzációjához.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!