A korábbi bevált munkalehetőségeket kínálja a diákmunkaprogram

Agro Napló
Nem kell változásra készülniük a jelentkezőknek, a korábbi években már bevált munkalehetőségeket kínálja az idén is a nyári diákmunkaprogram – mondta az M1 aktuális csatorna hírfolyamában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor megerősítette, hogy a munkát vállaló diákokat idén is várják az önkormányzatok, valamint az idegenforgalom és a vendéglátás.

Kiemelte a mezőgazdasági munkákat is, mivel ezen a területen gyakorlatilag korlátlanul kínálnak munkalehetőségeket a gazdálkodók.

A program népszerűségét jelzi, hogy sokan érdeklődtek már az elmúlt hetekben is attól tartva, hogy a válság miatt nehezebb lesz majd nyári munkalehetőséget találni – foglalta össze az államtitkár információit az MTI.    

Bodó Sándor közölte: a kormány 21 ezer diák jelentkezésére számít a július 1-től augusztus 30-ig tartó programra, amelyre 3 milliárd forintot támogatást különítettek el.

Mindehhez az ITM honlapján még azt is hozzátették: a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, a programban.

Schanda Tamás, az ITM  parlamenti és stratégiai államtitkára a témáról tartott sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: a tanulók a programban két típusú - önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott - diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben maximum két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhatnak.

Kiemelte, hogy az önkormányzatoktól eltérően a vállalkozásoknál az állam a diákok bérének és ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének csak a 75 százalékát biztosítja, azaz ebben az esetben a munkaadóknak kell állniuk a fennmaradó részt.

A jelentkezésről közölte: a diákoknak a területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatal foglalkoztatási osztályán kell kérniük a nyilvántartásba vételüket, ezt akár már most is megtehetik. A munkáltatók a program hivatalos meghirdetésétől nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben a szükséges létszámot meg kell határozniuk, a szakmát, foglalkoztatási területet pedig megadhatják. A dokumentumot a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaihoz kell eljuttatniuk. A nyári diákmunka programról az érdeklődők a www.munka.hu oldalon találhatnak további tájékoztató anyagokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!