A külkereskedelmi többlet több mint 50 százalékát az agrárium adja

Agro Napló
Magyarország külkereskedelmi többletének több mint felét az agrárium adja az idén, és ez azt mutatja, hogy az ágazat jó irányba halad és fejlődése is megfelelő – mutatott rá az agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Heves megyei Gazdafórumán november végén, Demjénben.
 Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Nagy István köszönetet mondott ezért a teljesítményéért, és úgy fogalmazott: a gazdáknak az idén nehéz körülmények között sok kihívással kellett megküzdeniük, ám mégis sikeresen dolgoztak. Emlékeztetett: munkájukat a jövőben az idei év két kiemelkedő jogszabálya, a 25 év után "újraszületett" állattenyésztési törvény és a hasonlóan nagy jelentőségű, várhatóan hamarosan elfogadandó öntözési törvény is segíti majd.

Az állattenyésztési törvényről szólva elmondta: a szektort versenyképes helyzetbe hozza és szabályozását európai szintre emeli. Az öntözési törvényt várhatóan még az idén elfogadja a parlament – tette hozzá. A tárcavezető arról is beszélt, hogy az öntözéses gazdálkodásról szóló jogszabály kimondja majd: az öntözés közérdek. Ez pedig "olyan korszakváltást jelent a magyar agráriumban, melyre joggal lehet építeni, mert biztonságot teremt, jövedelmezőséget növel és a környezet iránt is felelősséggel bír" – húzta alá.

Példaként hozta, hogy az új törvény a mai feltételeknél 5 millió forinttal teszi olcsóbbá egy 100 hektáros terület öntözésének engedélyeztetését, miközben jelentősen megkönnyíti az eljárást is. A változtatások célja, hogy a mai 87 500 hektárról a mostani kormányzati ciklus végéig 200 ezer, majd a következő ciklusban 400 ezer hektárra bővüljön az öntözhető területek nagysága Magyarországon. Ez utóbbi adat 8 százalékos arányt jelentene az agrárium összterületét figyelembe véve, amely már megfelelne a jelenlegi uniós átlagnak – jegyezte meg.

A jövő év egyik kiemelt feladata lesz – mondta Nagy István –, hogy az osztatlan közös tulajdont: "a magyar mezőgazdaság gúzsba kötött állapotát" miként lehet megszűntetni”. Ennek törvényi szabályozását az Országgyűlés 2020-as tavaszi ülésszakára tervezik. Mindemellett a fiatalítás, ezen belül az agrár öröklés témakörével is foglalkozni kell – hangsúlyozta. Ehhez várhatóan több törvénymódosításra is szükség lesz – tette hozzá, kitérve arra is, hogy mindez szintén versenyképességi tényező, vagyis: "amit az elődök működő gazdaságként felépítettek, azt az öröklés ne darabolja szét, és tegye ezáltal működésképtelenné." Fontosnak nevezte még a mezőgazdasági integrációról szóló jogszabály megalkotását is, melyet az egyetlen olyan megoldásként jellemzett, ami segít kiküszöbölni az üzemméretből származó gazdasági hátrányokat és különbségeket.

Összességében minden intézkedés annak érdekében történik, hogy az versenyképesebbé és még sikeresebbé tegye a magyar agráriumot – foglalta össze Nagy István, aki szerint ezek a célok a további eredmények elérésének alapjául is szolgálnak, beleértve, hogy vonzóbbá tegyék a gazdálkodói hivatást a fiatalok számára – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!