A legújabb magyar kutatási eredmények segíthetnek a citromfűtermesztésben

Agro Napló
A fajtaválasztásnak növényvédelmi szempontból fontos szerepe van, ugyanakkor a betegség-ellenállóságra a gyógynövények nemesítése során eddig kevés figyelmet fordítottak, várhatüan ezen változtat most egy a témában, a napokban megvédett doktori értekezés – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) lapunkkal.

Kovács Gergő, a felsőoktatási intézmény doktorjelöltje a napokban megvédett doktori értekezésében a citromfű (Melissa officinalis L.) legfontosabb betegsége, a szeptóriás levélfoltosság elleni védekezés lehetőségeit kutatva, vizsgálvta meg a fajták fogékonyságát, valamint növényi és ásványi eredetű anyagok hatékonyságát szabadföldön és in vitro körülmények között, és ezekböl arra következetettt, hogy a kórokozók kártétele az egyes fajtáknál eltérő.

Az ismertető emlékeztet: a citromfű pályája történelmi korokon ível át. Paracelsus gyógyhatású karmelitavizétől a 2015-ben elnyert „Az év fagyaltja” díjig terjedő sikereit kellemes, citrusos illatú illóolaja és fenoloid típusú vegyületei alapozták meg.

Termőterülete hazánkban csupán pár száz hektárra tehető, de a növény szárított leveleinek felhasználásával készített gyógy- és élvezeti teák szinte minden drogériában és élelmiszerüzletben kaphatók. A növény illóolaját és kivonatait vírusellenes tulajdonságuk miatt ajakherpesz elleni kenőcsök készítéséhez is használják.

A gyógynövény kultúrák növényvédelmi technológiájának fejlődését több tényező is gátolja – hívja fel a figyelmet az összegzés –, ezek között a beszűkült növényvédőszer hatóanyag paletta az egyik jelentős akadály. Ennek oka, hogy a növényvédőszer-gyártók kevésbé érdekeltek abban, hogy új készítményeiket a kisebb gazdasági jelentőségű kultúrákban is engedélyeztessék. Emellett a vezető kultúrákat is sújtja, hogy az EU növényvédő szer hatóanyagok sorát vonja vissza, de ezzel sajnos nem tart lépést az új hatóanyagok bevezetése.

Kovács Gergő első kézenfekvő kutatási célja ezért az volt, hogy megvizsgálja különböző származású citromfű anyagok fogékonyságát a szeptóriás levélfoltosság kórokozójára (Septoria melissae Desm.). Az egyetem Soroksári Kísérleti Üzemében és Tangazdaságában beállított, három évig tartó szabadföldi vizsgálatai során megfigyelte, hogy a kórokozó kártétele az altissima alfajba tartozó állomány esetében volt a legkisebb. Emellett a többi vizsgált fajtánál is jelentős fogékonyságbeli eltérésekről számolt be. A vizsgálati eredmények alapján a jövő ígéretes feladata lehet ellenálló genotípusok szelektálása. Az ellenálló fajták használatával a növényvédelmi költségek jelentősen csökkenthetők.

A kutató a produkcióra és beltartalomra irányuló vizsgálatai alapján rámutatott, hogy a levelek hatóanyag tartalma összefügg a levélfelület fertőzöttségének mértékével. A szeptóriás fertőzés negatívan hat az illóolaj-tartalomra, mert csökkenti a növény ép mirigyszőreinek a számát, amelyek a citromos aromájú illóolaját tárolják.

A gyakorlat számára legizgalmasabb vizsgálatait a kórokozó tenyészeteivel végezte. Eredményei alapján a ceyloni fahéj és a kakukkfű illóolaja 0,3 százalék és 0,1 százalék koncentrációban képes teljesen gátolni a kórokozó növekedését táptalajon. A fahéj illóolaja továbbá akadályozza a kórokozó konídiumainak csírázását is. Az illóolajok mellett a szegfűszeg, a fahéj és a fokhagyma vizes kivonata is hatékonyan gátolja a kórokozó növekedését táptalajon. A vizsgált szervetlen vegyületek (oltott mész, szódabikarbóna és vízüveg) laboratóriumi körülmények között szintén hatékonynak bizonyultak a kórokozó ellen. Szabadföldi növényállományban a réztartalmú lombtrágya készítmények is hatékonyan csökkentették a kórokozó kártételét.

Kovács Gergő eredményei kiindulási alapul szolgálnak az ellenálló citromfű fajták nemesítéséhez, továbbá a citromfű és tágabb értelemben a gyógynövény kultúrák környezetbarát növényvédelmének fejlesztéséhez – tartalmazza az összegzés, hozzátéve: a kutatást Zámboriné Németh Éva egyetemi tanár (MATE) illetve Nagy Géza (Nébih) társ-témavezetésben segítették.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!