A magyar mezőgazdaság még inkább az ország védőbástyájává vált

Agro Napló
Az államalapító király nyomdokain járnak, és a nemzetet erősítik mindazok, akik az ország fejlődéséért, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar korszerűsítéséért, az oktatás, a kutatás, és a tudomány megújításáért dolgoznak – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott kitüntetés- és innovációs-díjátadó tárcarendezvényen, a fővárosban, a Pesti Vigadóban.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István kiemelte: a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek, a gazdák, az agrárszakemberek, a tudósok és a kutatók lelkiismeretes munkájának köszönhetően az agrárium felül  kerekedni a járvány okozta nehézségeken. Hozzátette: mindezt megerősítik a nyári aratási eredmények is, amelyekből kiolvasható a jövő fejlesztési irányai, a versenyképes mezőgazdaság ismérvei is gy például, a minőségi termelés, az agrármodernizáció, az öntözés és a beruházások ösztönzése. A miniszter rámutatott, hogy idén az őszi búza hozama történelmi rekordot döntött.

A tárcavezető szerint a magunk mögött hagyott évtizedben a globális pénzügyi és gazdasági válságot követő bevándorlási hullámot szorosan követte a koronavírus járvány három hulláma, amelyekkel bátran szembe nézett a magyar társadalom és közös erővel legyőzte azt. Hozzáfűzte: mindezek együttes hatása elsöpört egy megszokott, régi világot, aminek a helyébe most egy újat kell építeni. Épp úgy, ahogy államalapító Szent István tette egy évezreddel ezelőtt. A tét most is a magyarság megmaradása, a nemzeti önrendelkezés megvédése – jelentette ki Nagy István.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A szaktárca irányítója szerint a nemzeti ünnep alkalmából köszönteni kell mindazokat, akik a szakterületükön kiemelkedőt alkotnak, továbbá a hivatásukkal, életútjukkal követendő példát állítanak a felnövekvő nemzedékek elé – tartalmazza az Agrárminisztérium (AM) összefoglalója.

A díjazottak listája az alábbiakban olvasható:

Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe,

augusztus 20-a alkalmából

 

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke

 a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta

  • Gagyi István, az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Területi Szervezetének elnöke, a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének elnöke, az Ethofer Mezőgazdasági Termelő- és Szolgáltató Kft. Hegyfalu telephelyének telepvezetője részére, a szakszerű vadgazdálkodás megteremtése, a vadállomány gondozása, valamint a kulturált vadászati lehetőségek biztosítása érdekében végzett példaértékű munkája elismeréseként.
  • Dr. Gulyás Béla állami díjas gépészmérnök, az egykori Magyar Hűtőipari Vállalat vezérigazgatója részére, a hazai nagyipari gyorsfagyasztott élelmiszergyártás, -tárolás és -kereskedelem fejlesztése érdekében végzett több évtizedes tevékenysége.
  • Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. műszaki és erdőgazdálkodási vezérigazgató-helyettese, az Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottságának elnöke részére, a korszerű erdőművelési eljárások rendszerszintű bevezetése, valamint az Erdészeti Lapok újraindítása és digitalizálása érdekében végzett példaértékű munkája elismeréseként.
  • Dr. Somogyi László Géza élelmiszermérnök, az egykori Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Gabona és Iparinövény Technológia Tanszékének tanszékvezetője részére, az agrár-felsőoktatás területén végzett több évtizedes munkája, élelmiszermérnökök generációinak széles körű elméleti és gyakorlati képzésében elért eredményei elismeréseként.
  • Vancsura Miklós mérnök-közgazdász, vízépítő mérnök, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő korábbi igazgatója, a Sárvári Szent László Kórház volt főigazgatója, a Pannon Egyetem címzetes egyetemi docense részére, több mint négy évtizedes, példaértékű intézményvezetői, egyetemi oktatói, valamint szakértői és tanácsadói munkája elismeréseként.
  •  

    Áder János, Magyarország köztársasági elnöke

     a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta

  • Csoma Antal Gábor, a Körösi Halász Szövetkezet volt elnöke részére, a magyar halgazdálkodási ágazat fejlesztése érdekében nemzetközi és hazai szervezetekben végzett több évtizedes, eredményes munkája elismeréseként.
  • Pasaréti Gyula díszhal-tenyésztő, az Akvárium Magazin alapítója részére, a nemzetközi és a hazai akvarisztikában elért sikerei, valamint oktatói és ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként.
  •  

    Áder János, Magyarország köztársasági elnöke

    a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta

  • Bárány István, a Székesfehérvári és Erdélyi Bukógalambokat Tenyésztők Fajtaklubjának elnöke, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége Díszgalamb Szakosztályának elnöke részére, a galambtenyésztés népszerűsítését, valamint a székesfehérvári bukó galambfajta megismertetését szolgáló tevékenysége elismeréseként.
  • Berndt Mihály, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Környezetértékelési Osztályának zajvédelmi szakreferense, intézeti főtanácsadója részére, a zaj- és rezgésvizsgálatokkal kapcsolatos több évtizedes környezetvédelmi szakértői tevékenysége elismeréseként.
  • Hunyadvári Árpád, a Galamb- és Kisállattenyésztők Csorvási Egyesületének képviselője, korábbi elnöke, a csorvási Gulyás Mihály Általános Iskola volt tanára részére, a hazai galambtenyésztés, illetve a galambászkultúra népszerűsítése érdekében végzett példaértékű munkája elismeréseként.
  • Krizsán Józsefné, a Kaán Károly Országos Természet és Környezetismereti Versenyért Alapítvány alapító elnöke, a Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület elnöke, a Mezőtúri Polgármesteri Hivatal Művelődési Oktatási és Sport Osztályának volt osztályvezető főtanácsosa részére, példaértékű pedagógusi pályafutása, valamint a fiatalok természettel kapcsolatos ismereteinek elmélyítését szolgáló szervezőtevékenysége elismeréseként.
  • Muka János, a Sport Bérkilövő Vadásztársaság elnöke részére, a vadászati kultúra népszerűsítését szolgáló kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
  •  

    Áder János, Magyarország köztársasági elnöke

    a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta

  • Greznár Zoltán előadóművész, a szanyi Greznár Zoltán és zenekara vezetője részére, a tradicionális cigányzene és a magyar nóta népszerűsítését szolgáló magas színvonalú előadóművészi tevékenysége elismeréseként.
  •  

    Dr. Nagy István miniszter úr az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát adományozta

  • Domokos György, a volt Kartográfiai Vállalat nyugalmazott igazgatója részére, a magyar topográfiai munkálatok területén végzett kiváló munkájáért, életútja elismeréseként.
  • Fazekas Sándor, a Hajdúsági Agráripari Zrt. nyugalmazott előadója részére, a szőlőtermesztés és borászat fejlesztésében végzett eredményes munkájáért, életútja elismeréseként.
  • Tóth Sándor, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács egykori alelnöke részére, a vadgazdálkodás, az erdészeti igazgatás és a halászat terén végzett áldozatos munkájáért, írói tevékenységéért.
  • Török Imre, a Génbank-Semex Magyarország Kft. nyugalmazott ügyvezetője részére, a magyartarka és a holstein-fríz hazai nemesítésében, a mezőhegyesi sportló fajta létrejöttének érdekében végzett munkájáért.
  • Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta

  • Dr. Bikfalvi Istvánné Dr. Hamza Kinga, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség szakértője részére, analitikai, kutatói tevékenységéért, szakírói tevékenységéért.
  • Bujdosó Ferenc, a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa részére, a szőlészet és borászat területén végzett áldozatos munkájáért, életútja elismeréseként.
  • Cseke István, a Délalföldi Erdészeti Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, a Fekete-Körös menti erdők közel négy évtizedes szolgálatáért.
  • Fráter György László, a volt Szőregi Virág és Dísznövény Szövetkezet nyugalmazott elnöke részére, a rózsatermesztésben, dísznövénytermesztésben végzett több mint négy és fél évtizedes kiemelkedő munkájáért.
  • Hodobay-Böröcz András, az Agrárminisztérium nyugalmazott főosztályvezető-helyettese részére, a földmérési és térképészeti feladatok területén végzett kiváló munkájáért, életútja elismeréseként.
  • Dr. Sümegi József György szőlőbirtok és borászat tulajdonos részére, a szőlészet terén végzett kiváló munkájáért, a szőlész-borász szakmai szervezetek érdekeinek védelméért.
  • Tasi Lászlóné, az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyugalmazott közgazdasági vezérigazgató-helyettese részére, a cég részvénytársasággá alakításában, az erdőfelújítások folyamatos finanszírozásához szükséges pénzügyi alapok megteremtésében végzett munkájáért.
  • Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést adományozta

  • Borosán István, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott erdészeti igazgató részére, a Marcali Erdészetben végzett kiemelkedő szakmai és közéleti munkájáért, az Országos Erdészeti Egyesület érdekében kifejtett tevékenységéért.
  • Gyurák József, az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyugalmazott műszaki osztályvezetője részére, az erdőgazdálkodási ágazatban magas- és mélyépítési kivitelezési munkákban, valamint az erdei kisvasutak üzemeltetése terén végzett kiváló munkájáért.
  • Juhász Pál, a Kapos Ternero Kft. ügyvezetője részére, a hazai juhtenyésztésben végzett több évtizedes kimagasló munkájáért.
  • Király István pékmester, Király Pék és Társa Bt. vezetője részére, a pékek hatékony érdekképviseletéért, a szakma színvonalának megőrzéséért, folyamatos fejlesztéséért.
  • Dr. Márton Mátyás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa részére, a térképészet terén végzett kiváló munkájáért, oktatói tevékenységéért.
  • Oreskó Imre, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának nyugalmazott elnöke részére, a Kunsági borvidék érdekében végzett áldozatos munkájáért, az Izsáki Arany Sárfehér Bor- és Pezsgőrend alapításáért.
  • Dr. Péteri András, a volt Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa részére, az intenzív haltenyésztés terén végzett több évtizedes aktív és eredményes munkájáért.
  • Dr. Szórádi Sándor, a Szatmári Konzervgyár Kft. nyugalmazott ügyvezető igazgatója részére, a zöldség-gyümölcs feldolgozás területén végzett eredményes szervező-irányító és operatív tevékenységéért.
  • Dr. Tarján Balázs, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának tanácsadója részére, a magyar agrárium érdekében végzett kiváló munkájáért, a magyar szőlészek és borászok szakmai érdekeinek képviseletéért.
  • Teleki Szilveszterné, a Szentlőrinci Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott pedagógusa részére, az agrárszakképző iskola működésében és fejlesztésében, valamint a szakmai angol nyelv oktatásában végzett kiemelkedő munkájáért.
  •  

    Dr. Nagy István miniszter úr az Aranykoszorús Gazdaasszony Díjat adományozta

  • Borbás Edit őstermelő részére, a szántóföldi növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés terén elért kimagasló eredményeiért.
  • Agrárminiszter Úr az Aranykoszorús gazda Díjat adományozta

  • Kiss Gábor, az Ulmus Díszfaiskola Kft. ügyvezető igazgatója részére, a díszfaiskola alapításáért, magas színvonalú, innovatív tevékenységéért.
  • Szilágyi András gazdálkodó részére, a családi gazdaságban végzett példamutató munkájáért, a növénytermesztésben elért eredményeiért.
  • Dr. Nagy István miniszter úr a Darányi Ignác Díjat adományozta

  • Sütő Zoltán, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Állattenyésztési Tudományok Intézetének egyetemi tanára részére, a baromfinemesítés terén végzett elévülhetetlen érdemeiért, oktatói tevékenységéért.
  •  

    Agrárminiszter Úr a Fleischmann Rudolf Díjat adományozta

  • Bisztray György Dénes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Kar Szőlészeti Borászati Intézetének egyetemi tanára részére, a modern szemléletű kertészeti szőlészeti és növénynemesítési oktatás és kutatás terén végzett kiváló munkájáért.
  • Huszár Zoltán, a volt Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nyugalmazott osztályvezetője részére, a vetőmagágazat érdekében végzett áldozatos, kiemelkedő munkájáért.
  • Urbán Zsombor György őstermelő-családigazdálkodó részére, a talajélet és az optimális talajszerkezet érdekében végzett eredményes munkájáért, innovatív eredményeiért.
  • Veisz Ottó Bálint, Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének igazgatója részére, a gabonafélék nemesítés terén végzet kiváló munkájáért, kutatói tevékenységéért.
  • Dr. Nagy István miniszter úr a Gróf Széchényi Imre Díjat adományozta

  • Dezső Vencel, az Apor Péter Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója részére, a szakmai ismeretek átadásán felül az emberi értékek közvetítésében végzett munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából.
  • Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke részére, a felvidéki gazdák gazdasági megerősítése érdekében végzett áldozatos munkájáért.
  • A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége részére, a vajdasági gazdák érdekeinek képviseletében végzett tevékenységért, a gazdálkodók fejlődéséhez és a vidék fellendüléséhez való hozzájárulásért.
  •  

    Agrárminiszter Úr a Tolnay Sándor Díjat adományozta

  • Dr. Márton Lázár, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatója részére, az állategészségügyi szolgálat érdekében végzett hazai és nemzetközi tevékenységéért.
  • Schwadlenka Ferencné, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pénzügyi szakügyintézője részére, a járványügyi kártalanítások kifizetése érdekében végzett két és fél évtizedes munkájáért.
  • Tischler István megyei főállatorvos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztályának vezetője részére, a z állategészségügy szolgálatában végzett több évtizedes áldozatos munkájáért.
  • A Közös Agrárpolitika tárgyalásainak előkészítése, eredményes lebonyolítása érdekében végzett több éves, kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként Magyar Vidékért Díjban részesült

  • Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
  • Benkő Péter, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének mezőgazdasági tanácsosa, a Mezőgazdasági Különbizottság szóvivője.
  • Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott

  • Albert Imre, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének falugazdásza részére, a helyi ökogazdálkodás megindítása és terjesztése terén végzett elhivatott munkájáért.
  • Guttyán Anikó, Budapest Főváros Kormányhivatala Földhivatali Főosztályának ingatlan-nyilvántartási szakügyintézője részére, a földügyi ágazatban végzett eredményes munkájáért.
  • Harangi László Valér, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának kérelemkezelési szakreferense részére, a köz szolgálatában végzett kiváló munkájáért, amivel a gazdálkodókat segíti az Európai Uniós forrásokra pályázásban.
  • Háromsitz Emese, az Agrárminisztérium Költségvetési Főosztályának költségvetési referense részére, a Hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatásával kapcsolatos költségvetési feladatok ellátása során nyújtott kiemelkedő munkájáért.
  • Hevesi István, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának tájegységi fővadásza részére, a vadászati igazgatásban töltött több mint két évtizedes vadászati főfelügyelői, tájegységi fővadászi feladatainak magas színvonalú ellátásáért.
  • Holló Mátyás állattenyésztő részére, a juhtenyésztés terén végzett kiváló munkájáért.
  • Dr. Hollósi Krisztina Izabella, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal EU referense részére, a hazai agrárkutatás uniós kapcsolatainak fejlesztésében végzett eredményes munkájáért.
  • Dr. Jasinka Anita, az Agrárminisztérium Jogalkotási Főosztályának jogszabály-előkészítője részére, a szőlő-bor ágazat szabályozási területén végzett kiemelkedő munkájáért.
  • Karl Lajos, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának nyugalmazott hegybírója részére, a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség érdekében végzett több évtizedes példaértékű hegybírói tevékenységéért, nyugdíjba vonulása alkalmából.
  • Kemény György kovács mester részére, kovács mesterként a közösség építésében végzett áldozatos munkájáért.
  • Kolár Anna, a Nemzeti Földügyi Központ asszisztens-titkára részére, a szervezet érdekében végzett példaértékű, elkötelezett munkájáért.
  • Korom István, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság mezőgazdasági gépkezelője részére, több évtizedes gépkezelői munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából.
  • Kovács Andrea, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatási szakügyintézője részére, a bürokrácia csökkentése érdekében, valamint az e-ügyintézés területén végzett kimagasló munkájáért.
  • Kozsuch Mihály, a Szárító és Tároló Mezőgazdasági Zrt. nyugalmazott cégvezetője részére, a magyar gazdatársadalom és agrárium érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért.
  • Kótiné Losonczi Zsuzsanna, a Debreceni Pedagógiai Oktatási Központ kormánytisztviselője részére, a Zöld Óvoda minősítő címpályázatok előzetes értékelésében végzett áldozatos munkájáért.
  • Kökény László, a Déli Agrárszakképzési Centrum Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium mezőgazdasági gépésze részére, a gondjaira bízott gépek üzemeltetésében, karbantartásában, állagmegóvásában végzett kiváló munkájáért.
  • Marjai Antal, az Északi Agrárszakképzési Centrum Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója részére, közel négy évtizedes elhivatott pedagógiai munkájáért, munkaközösség vezetői tevékenységéért.
  • Papp István László gazdálkodó részére, a szántóföldi növénytermesztés és állattenyésztés terén elért eredményeiért.
  • Pete János, a Déli Agrárszakképzési Centrum Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola oktatója részére, a pék-cukrász tanulók képzése terén végzett több mint négy évtizedes eredményes munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából.
  • Sándor Miklós, az Agrárminisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztályának földmérési főfelügyelője részére, a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon megszüntetése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért.
  • Schnetz Ilona, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság irodai munkatársa részére, három évtizedes a köz szolgálatában végzett kimagasló munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából.
  • Sidó Brigitta, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal minősítésszervezési osztályvezetője részére, a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszer létrehozásában, a szervezet termékteszt programjának koordinálásban végzett kiemelkedő tevékenységéért.
  • Simon Erika Ágnes, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai Főosztályának osztályvezetője részére, az élelmiszeripar szereplői és a teljes ágazat szabályozási és működési környezetének kedvezővé tételében játszott szerepéért.
  • Sztahura Erzsébet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezető mezőgazdasági szakértője részére, a termőföld minőségének védelmében végzett munkájáért, oktatói és szakírói tevékenységéért.
  • Urbán József, az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. rendezvény és kiállítás-szervezési koordinátora részére, a magyar élelmiszerek külföldi népszerűsítése, a fiatal munkatársak támogatása érdekében végzett munkájáért.
  • A Közös Agrárpolitika tárgyalásainak előkészítése, eredményes lebonyolítása érdekében végzett több éves, áldozatos munkája elismeréseként Miniszteri Dicséretben részesült

  • Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
  • Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.
  • Gál Péter, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének mezőgazdasági szakdiplomatája.
  • Szentmáry Tamás, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének munkatársa, a Mezőgazdasági Különbizottság helyettes szóvivője.
  • Gál Péter, az Agrárminisztérium Borászati és Kertészeti Főosztályának vezetője.
  • Nagy Attila, az Agrárminisztérium Fejlesztéspolitikai Főosztályának vezetője.
  • Szentirmay Zoltán, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának vezetője.
  • Bittsánszky Márton, az Agrárminisztérium Borászati és Kertészeti Főosztályának osztályvezetője.
  • Horváth Anikó Katalin, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának osztályvezetője.
  • Madarász István, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának osztályvezetője.
  • Tóth Réka, az Agrárminisztérium EU és FAO Ügyek Főosztályának osztályvezetője.
  • Kinorányi Éva, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának tervezési referense.
  • Kormos Anikó, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának EU pénzügyi referense
  • Nagy Viktor, az Agrárminisztérium Fejlesztéspolitikai Főosztályának EMVA stratégiai tervező referense.
  • Sárecz László, az Agrárminisztérium Agrárpiaci Főosztályának állati termékekért felelős referense.
  • Tass Eszter, az Agrárminisztérium EU és FAO Ügyek Főosztályának koordinátora
  • Vásáry Miklós, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának EU agrárpolitikai referense.
  • Vitárius Csaba, az Agrárminisztérium Támogatáspolitikai Főosztályának EU referense.
  • A 29. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat keretében kiemelt elismerésben részesült:

    • a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont és a Bázismag Kft., a hazai és export célra nemesített, öko-stabil, értékálló magyar kukoricahibridek innovációért.

    Az oklevelet Vida Gyula úr, az Agrártudományi Kutatóközpont főigazgatója és Sándorfy András úr, a Bázismag Kft ügyvezető igazgatója veszi át.

    • a szegedi Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft., a szegedi tritikálék: jövőbe mutató agrár-innovációkért.

    Az oklevelet Wágner József ügyvezető igazgató úr veszi át.

    • a dabasi Vitafort Zrt., a tejelő szarvasmarha-takarmányozásban használt új innovatív termékek elismeréseként.

    Az oklevelet Kulik Zoltán vezérigazgató úr veszi át.

    A 2020. évi Agrár Innovációs Díjban a KITE Zrt. részesült, Precíziós Gazdálkodási Rendszere létrehozásáért, melynek célja, hogy a precíziós megoldásokat a technológiai elemek minél szélesebb körére adaptálják. A rendszer három részegysége a Precíziós technológia, a Partner Profit Program és a digitális alkalmazásokat tartalmazó PrecZone.

    Az oklevelet Szabó Levente vezérigazgató úr veszi át.

    A 2020. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban a MOL Nyrt. részesült, Co-Processing eljárásáért, mely biológiai eredetű és fosszilis hulladék alapanyagokat alakít gázolajokká. Az eljárás során előállított biogázolaj literenként jelentős CO2 kibocsátás csökkentést eredményez.

    Az oklevelet Dr. Holló András, a Csoportszintű Finomítói Termékfejlesztés és Szolgáltató Központ vezetője veszi át.

    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    AgroFuture 2024
    Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
    AgroFood 2024
    Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
    Vállalati Energiamenedzsment 2024
    Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
    Agrárium 2024
    Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!