2024. március 29. péntek Auguszta

A mezőgazdaság az egyik legveszélyesebb ágazat

Agro Napló
A mezőgazdasági munkavégzés biztonságára fókuszáló, kétéves, országos munkavédelmi kampányt indít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) és a Szent István Egyetemmel együttműködve –jelentette be Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten – számolt be az MTI.

Ennek keretében tájékoztató kiadványokkal és konferenciákon hívják fel az ágazat munkaadóinak figyelmét a biztonságos munkavégzésre. Az eseménysorozat kedden a gödöllői Szent István Egyetemen tartott szakmai konferenciával indul - tette hozzá.     Az államtitkár kiemelte: a kampányt követően emelni akarják a munkavédelmi ellenőrzések hatékonyságát és gyakoriságát is. Szeretnék, ha az idei és a 2018-as statisztikák már javulást mutatnának, ugyanis tavaly a mezőgazdaságban 18 halálos munkabaleset történt, az idén pedig már 7. A mezőgazdaság az egyik legveszélyesebb ágazat.

A tárca beszámolója szerint a munkavédelmi hatóság ellenőrzési adatai is kedvezőtlenek, tavaly a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban az ellenőrzött 725 munkáltató háromnegyedénél találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot. Az ágazat munkavédelmi helyzetét az is negatívan befolyásolja, hogy az építőipar mellett a mezőgazdaságban a legmagasabb a szakképzetlen munkavállalók száma - írták. Cseresnyés Péter hozzátette: a mezőgazdaságban a legfőbb veszélyforrások a gépek, illetve a kemikáliák (vegyi anyagok) használatából adódnak.

A tárca tájékoztatása szerint az agrárszektorban az egyik legfőbb veszély a traktorokkal és egyéb önjáró mezőgazdasági gépekkel okozott gázolás, ütközés, illetve a felborulás, emiatt van a legtöbb halálos baleset.

Az NGM a sajtótájékoztatóra készített háttéranyagában kiemelte: a munkavédelemben szemléletváltásra van szükség, a munkaadóknak a munkafeltételek javítására, a munkavállalóknak pedig a munkafegyelem betartására kell nagyobb hangsúlyt helyezniük. A tájékoztató anyagok készítése mellett jövőre országos célvizsgálatot is indítanak majd az agráriumban - közölte a tárca.

Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke elmondta: a tavalyi 18 halálos munkabaleset 80 százaléka olyan mezőgazdasági vállalkozásoknál történt, ahol a munkavállalók létszáma nem haladja meg az ötvenet. Hozzáfűzte, hogy a kampány célja az ágazati szereplők tudatának formálása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!