MENÜ

A NAK 10-15 éves fiatalok agrárprojektjeit díjazza

Agro Napló 2021.10.22.

„Megnézem ezt magamnak!” címmel projektkészítési pályázatot hirdet 10-15 éves tanulók számára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a köztestület ezzel is szeretné közelebb vinni az agráriumot a pályaválasztás előtt álló gyerekekhez – tájékoztatta lapunkat a NAK.

 

A NAK által kiírt pályázat keretében a tanulók az érdeklődésüknek és a lehetőségüknek megfelelően találhatnak ki egy-egy agrár, élelmiszeripari szakmához kapcsolódó projektet. Így például saját ágyás, kiskert, balkonkert létesítését, édesség, sajt, lekvár, befőtt készítését, de sok más – az agráriumhoz kapcsolódó –  elképzelés megvalósítását is vállalhatják. Ezen kívül ismerős, szomszéd, rokon munkáján keresztül is belefolyhatnak egy-egy tevékenységbe.

A kész „pályamű” mellett a „projektdokumentációnak” a folyamatot és a fejlődést is be kell mutatnia. A dokumentációnak tartalmaznia kell az adott tevékenység választásának indoklását, az adott szakmáról-tevékenységről tanultakat, a tapasztaltakat, az új ismereteket, a megszerzett tudás leírását. Továbbá jövőképet az adott szakmában, egyéb ötleteket, terveket, illetve a létrehozott termékkel kapcsolatos terveket. Azaz például, ha zöldségeket termeszt valaki, mit tervez velük, mi az ötlete a felhasználásukra.

Elbírálási szempont továbbá, hogy a pályázó milyen mély ismeretanyagot gyűjtött a részvétel alatt, mennyire volt kreatív a pályázata, a felhasznált anyagokban vagy az előállított termékek vonatkozásában milyen újító gondolatai jelennek meg.

A pályázati felhívás ide kattintva érhető el.

A pályázat benyújtásának határideje: ez év november 22., elbírálásukra november 30-ig kerül sor. A beérkező pályázatok közül a legjobb 8 kerül díjazásra. Az 1. helyezett 50 ezer forint értékű, a 2. 35 ezer forint értékű, a 3. 25 ezer forint értékű, a 4-8. helyezett 10 ezer forint értékű ajándékutalványt kap.

Ötletadóul információk a választható agrárszakmákról és a hozzájuk tartozó szakmairányokról ide kattintva tájékozódhatnak az érdeklődők.