2024. április 20. szombat Tivadar

A NAK új szolgáltatása is bemutatkozik a Bábolnai Gazdanapokon!

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén is kiállítóként vesz részt a Bábolnai Gazdanapokon, ahol a NAK agrárszolgáltatásért felelős munkatársai ingyenesen igénybe vehető gabona-beltartalmi vizsgálattal állnak a látogatók rendelkezésére – jelentette be a köztestület honlapján.

Az agrárkamara standján, amely ezúttal is a csarnokban lesz, a NAK falugazdászai és szakértői szakmai konzultációkkal, kiadványokkal, valamint nyereményjátékkal várják az érdeklődőket. Az agrárszakmai kérdőívet helyesen kitöltők között naponta egyszer ajándékcsomagot sorsolnak ki. A NAK munkatársai a kiállítás területén a Magyar Mezőgazdaság szaktanácsadói pontján is ott lesznek.

Az idén újdonságaként  a szakemberek gabonavizsgáló készüléket telepítenek az agrárkamara standjára, kapcsolódva a NAK új agrárszolgáltatásához, a gabona-beltartalmi vizsgálathoz, amit az agrárkamara tagjai ingyenesen vehetnek igénybe. Ennek az analitikai vizsgálatnak a segítségével a szántóföldi növénytermesztők  hiteles, piacfüggetlen információt szerezhetnek az általuk megtermelt termény beltartalmi értékeiről.

A szolgáltatás bevezetését az indokolta, hogy a szántóföldi növénytermesztésben az elmúlt évtizedekben a mennyiségi szemlélet kiegészült a minőségi igényeknek való megfeleléssel, a minőségi termék-előállítás szempontjaival is. A minőséggel szembeni elvárások egyre erőteljesebben fogalmazódnak meg a terménykereskedelem piaci szereplői részéről, de a felvásárlói előírások mellett megjelentek a minőségi követelményeket rögzítő szabványok is.

Ezekre az új követelményekre reagálva a NAK újonnan indított szolgáltatása a szántóföldi növénytermesztő tagok részére kínál egy könnyen elérhető, ráadásul ingyenes lehetőséget arra, hogy a betakarított terményekről mintavételezést és -leadást követően gyorsan használható és hiteles szakmai információkhoz jussanak. A NIR-spektroszkópia technológián alapuló műszeres mérés lehetővé teszi a szemestermények darálás nélküli, néhány percen belüli, nagypontosságú analízisét.

A Bábolnai Gazdanapokra látogatók, amennyiben terménymintával készülnek, a helyszínen néhány perc alatt elvégeztethetik azok beltartalmi vizsgálatát. Mindehhez mintánként körülbelül egy kilogramm termény szükséges. A mért eredmények tájékoztató jellegűek, de terménylogisztikai és értékesítési döntések meghozatalához szakmailag elfogadhatók. Így várják az érdeklődő látogatóinkat a NAK standján, a Bábolnai Gazdanapokon – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Átszervezik a falugazdászok munkáját

Átszervezik a falugazdászok munkáját

Még hatékonyabbá teszik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK) a falugazdász-hálózat működését, annak érdekében, hogy a gazdálkodók a jelenleginél i...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!