A piaci igényekhez igazítaná az agrár-felsőoktatást az agrárkamara

Agro Napló
A munkaerőpiac igényeihez kell igazítani az agrár-felsőoktatást, egyebek mellett a kereslet és a kínálat hatékony összeegyeztetésével, valamint jelentős kutatásfejlesztési tevékenység támogatásával, mert a képzési problémák már az ágazat versenyképességét veszélyeztetik – hangsúlyozza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, amelyben a második alkalommal megrendezett felsőoktatási kerekasztal megbeszélés eredményeiről számolt be.

A közlemény szerint a NAK által összehívott tárgyaláson képviseltette magát az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a főbb piaci szereplők - 16 cég az élelmiszeripar területeiről -, valamint az agrár-felsőoktatási intézmények.

A cégek részéről felmerült az igény az ágazatokban létrehozott tudásközpontra, ahol világszínvonalú infrastruktúra áll a rendelkezésre. A felsőoktatási intézmények felé egyértelmű elvárásként fogalmazták meg, hogy világszintű, specializálódott, költséghatékonyan létrehozott tudást adjanak a munkaerőpiac majdani szereplőinek.

A Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Pallasz Athéné Egyetem, a Pannon Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Nyugat-Magyarországi Egyetem képviselői jelezték, hogy a folyamatos átalakítás, átszervezés nem tett jót az agráregyetemeknek. A felsőoktatási intézmények vezetői úgy vélték, hogy a munkaerőpiac szereplőinek pontos jelzést kell adniuk arról, hogy a gazdaságnak milyen típusú szakemberekre van szüksége ahhoz, hogy Magyarország 15 év múlva a világ élvonalába tartozzon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!