A teljes agrártámogatási keretet leszerződtük

Agro Napló
A Vidékfejlesztési Program rendelkezésére álló uniós keret 100 százalékára már megszülettek a támogatói döntések, ami több mint 187 000 nyertes kérelmet jelent. A program keretében közel 450 milliárd forintot fizettek ki eddig – hangzott el egy hétfői konferencián.

Magyarország az uniós agrárcélokat támogatja, de a Bizottság által javasolt eszközökkel nem tud egyet érteni. A többi jelentős agrártermelő országgal együtt abban vagyunk érdekeltek, hogy a mezőgazdaság számára elérhető uniós források ne csökkenjenek – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az új Közös Agrárpolitika alakulása kapcsán szervezett konferencián, Budapesten.

A gazdasági növekedésben a mezőgazdaságnak kulcsszerepe van, amelyet az elmúlt időszak eredményei is bizonyítanak. A kormány agrárpolitikája ehhez igazodva továbbra is minden eszközzel a versenyképesség növelését, a rendelkezésre álló támogatások minél hatékonyabb felhasználását, illetve a források megőrzését, a gazdálkodók érdekeinek érvényesítését tűzte ki céljául - oolvasható a tárca holapján.

Kis Miklós a támogatási lehetőségek kapcsán a Vidékfejlesztési Program eredményeire és a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott agrártámogatásokra is felhívta a figyelmet. Emlékeztetett arra is, hogy az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban.

A következő időszakban elengedhetetlen, hogy a források megőrzése mellett a gazdasági növekedés legalább a jelenlegi szinten maradjon, illetve javuljon. A kormány az európai uniós növekedési átlagot 2 százalékponttal meghaladó gazdasági növekedés feltételeit kívánja megteremteni. A most megvalósuló beruházások is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az agrárvállalkozás termelése erősödjön, ezzel biztosítva versenyképességüket.

A konferencián Viski József, helyettes államtitkár a Vidékfejlesztési Program végrehajtása kapcsán elmondta, hogy a rendelkezésre álló uniós keret 100%-ára már megszülettek a támogatói döntések, ami több mint 187 000 nyertes kérelmet jelent. A program keretében közel 450 milliárd forint kifizetése is megtörtént, amelyeket az idei évben újabb – a megvalósításokhoz igazodó – kifizetések követnek majd. A felsorolt eredmények és lehetőségek jól tükrözik az agrárgazdasági célokat, amelyekért a 2020 utáni időszak tervezése során is teljes vállszélességgel kiáll a kormány – tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!