A Vidékfejlesztési Minisztérium meghirdeti a Zöld Forrás 2014 pályázatot

Agro Napló
A minisztérium 2014-ben is meghirdeti a Zöld Forrás pályázatot. A tervezett keret 70 millió forint. Egy jelentkező legalább 400 ezer, legfeljebb 2 millió forintot igényelhet.

Támogatást azok a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában közreműködő, környezet- vagy természetvédelmi célú közhasznú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) kaphatnak, amelyek közhasznúsági jelentést fogadtak el. A kiírást a minisztérium a zöld szervezetek képviselőinek közreműködésével készítette el, így az tovább egyszerűsödött. A pályázatok elbírálásának gyorsítása érdekében idén a pályázatok értékelésének hiánypótlási szakasza nincs. Fontos, hogy minden pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételeket, még a pályázat postára adása előtt.



A civil szervezetek kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy teljesüljenek a környezetvédelmi program célkitűzései, a Zöld Forrás pályázat ezt a feladatvállalást segíti. A tárca célja a Kárpát-medence jó környezeti állapotának megóvása, a létünket biztosító természeti erőforrások megőrzése. A pályázatokat 2014. január 23-ig, kizárólag postai úton lehet beadni.

A pályázati kiírás itt olvasható.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Erdőtelepítésre még bőven van forrás

Az ezen a héten újranyíló pályázattal együtt a Vidékfejlesztési program (VP) öt kiírásában van még fejlesztési forrás az erdőgazdálkodók számára. A pr...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!