Afrikában is termőtalajra lelhet a magyar vetőmag

Agro Napló
Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Vetőmag Szövetség), valamint a Marokkói Vetőmag-előállítók Szövetsége, ennek kapcsán Takács Géza, a szakmaközi szervezet elnök kifejtette: az afrikai kontinens nagyon fontos együttműködési lehetőségeket nyithat az exportorientált ágazat hazai szereplői számára.
Fotó: VSZT

A koronavírus járvány miatt rendhagyó módon ezúttal internetes kapcsolat segítségével írta alá az együttműködési megállapodást a két szakmai szervezet. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke Budapesten, Khalid Benslimane, a Marokkói Vetőmag-előállítók Szövetségének vezetője pedig Tromler Miklós nagykövet társaságában Magyarország rabati nagykövetségén írta alá a dokumentumot.

Ebben lefektették: a két szervezet a jövőben szorosan együttműködik az ágazati általános információk cseréjében, támogatják tagjaik közös kutatási kezdeményezéseit és azok eredményeinek alkalmazását a mezőgazdaság adott területén, elősegítik az információcserét a vetőmagágazathoz kapcsolódó gazdasági és tudományos eseményekről, valamint közös érdekekhez fűződő szakmai találkozókat szerveznek.

Takács Géza elmondta: nagy jelentősége van a magyar-marokkói vetőmag együttműködés létrejöttének, hiszen a Vetőmag Szövetségnek ez az első formális kapcsolatfelvétele az észak-afrikai régióban. Nagy lehetőségek vannak a kutatásfejlesztési, vetőmag-előállítási és kereskedelmi kapcsolatok területén, amelyek kiaknázása közös érdek.

Emlékeztetett: hazánkban jelenleg több mint 900 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag nemesítéssel és előállítással. Évente százezer hektár feletti területen dolgoznak azért a szakemberek, hogy 180-190 milliárd forint értékű minőségi vetőmagot állítsanak elő. A megtermelt mennyiségnek egy kisebb részét belföldön forgalmazzák, jelentős hányada viszont exportra kerül. Magyarország kiemelt exportőr a világpiacon, a világ élvonalába tartozik ezen a téren. Erős kutatásfejlesztés jellemzi a szektort, a folyamatos kihívásoknak megfelelően dolgoznak a szakemberek újabb fajták nemesítésén.

A Marokkói Vetőmag Szövetség vezetője, Khalid Benslimane többek között arról beszélt, hogy az általa képviselt a szervezet kiemelten fontos területnek tekinti az innovációt és a nemzetközi együttműködések keretében folytatott kutatási, fejlesztési tevékenységeket. A magyar szövetséggel kötött megállapodás megalapozására már felvették a kapcsolatot a Marokkói Nemzeti Agrárkutató Intézettel, hogy a segítségükkel térképezzék fel és dolgozzák ki a két ország közötti vetőmagtermelési együttműködések lehetőségeit. A vírushelyzetre tekintettel a jövő évre tolódik át a személyes helyszíni kapcsolatfelvétel.

Az összefoglaló felidézi: az 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) fő feladatai közé tartozik többek között az ágazattal kapcsolatos javaslatok kidolgozása, információk szerzése, feldolgozása és ismertetése, valamint törvényben rögzített jogainak gyakorlása, kötelezettségeinek betartása, betartatása. A VSZT feladata továbbá: a növénynemesítők, vetőmag-szaporítók, feldolgozók és forgalmazók termelési és piaci magatartásának országos szintű összehangolása, részvétele az államigazgatási szervek munkájában, döntés előkészítésekben, véleményezésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!