Agrárminiszteri találkozó és élelmiszeripari kiállítás Poznanban

Agro Napló
Egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő közös agrárpolitika (KAP) irányába mutató javaslatokat tartalmazó nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere a Visegrádi Csoport (V4) kibővített agrárminiszteri ülésén Poznanban, szeptember végén.

A tájékoztatás szerint fontos találkozóra került sor a Visegrádi Csoport országai és hét másik közép-kelet-európai uniós tagállam agrárminiszterei között a lengyelországi Poznanban, amelyen Magyarországot Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára képviselte.

A Polagra Food kiállítás keretében megrendezett tanácskozáson a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország alkotta V4 csoport, valamint a hozzájuk csatlakozott hét másik tagállam az unió közös agrárpolitikájának jövőbeni tartalmi elemeivel kapcsolatos, jelentős kérdésekben alakított ki közös álláspontot az októberi agrárminiszteri tanácsülés előtt. Ez utóbbi ülésen a német elnökség közös tanácsi álláspontot kíván kialakítani a KAP jövőbeni szabályozását illetően, ami indokolttá és időszerűvé tette az együttes fellépést több, még nyitott témában.

A résztvevő tizenegy ország közös nyilatkozatot fogadott el, amelynek javaslatai egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő közös agrárpolitika irányába mutatnak. A tagállami szubszidiaritás garanciális elemeinek megőrzése, a kisgazdaságok adminisztratív terhelésének megakadályozása, vagy a mezőgazdaságot érintő reális környezeti célok kitűzésének szükséglete egyaránt fontos témái voltak a tanácskozásnak.

Magyarország az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) közreműködésével magyar borokat, fűszereket, sütőipari és mangalicatermékeket bemutató nemzeti standdal vesz részt a Polagra Food kiállításon, amelyet közösen nyitott meg Jan Krzysztof Ardanowski lengyel agrár- és vidékfejlesztési miniszter, valamint Feldman Zsolt államtitkár.

Az agrárminiszteri tanácskozás és a Polagra Food kiállítás mellett megrendezett magyar-lengyel bilaterális találkozón Feldman Zsolt, valamint a lengyel Szymon Giżyński államtitkár az agrárszakképzés területén történő együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. Ennek alapján a következő időszakban érdemi együttműködés indulhat a felnövekvő generáció képzésében kulcsszerepet játszó oktatási intézmények, oktatók és tanulók között – tartalmazza az összefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!