Alig enyhül a mezőgazdasági termelői áremelkedés üteme

Agro Napló
Áprilisban 6,6 százalékkal emelkedtek a termelői árak a márciusi 7,0 százalékos és az első kéthavi átlagos 8,0 százalékos drágulás után – írta az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatok alapján. 

 A növényi termékek áremelkedése áprilisra 6,8 százalékosra szelídült az előző havi 12,1 százalékosról ám a vágósertések árának hirtelen 16,6 százalékos megugrása miatt az élőállatok felvásárlási ára átlagosan 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbiakat, azok után, hogy a múlt év eleje óta a januári 1,9 százalékos emelkedés volt a legnagyobb.

A gabonafélék éves áremelkedése 9,4 százalékos volt áprilisban a márciusi 15,1 százalék után. A búza ára még mindig 17,0 százalékkal magasabb volt, mint egy éve, bár márciusban még 30,9 százalékkal állt feljebb, a kukorica ára folytatta év eleje óta tartó esését és 0,4 százalékkal elmaradt a tavaly áprilisitól. 

A zöldségfélék áremelkedése a márciusi 43,2 százalékosról 27,0 százalékosra lassult, az átlag mögött azonban hatalmas kilengések lapulnak meg. A vöröshagyma, például, áprilisban 125 százalékkal volt drágább, mint egy éve, míg márciusban "csak" 89,3 százaléknál tartott a drágulás. A sárgarépa áremelkedése a márciusi 53,2 százalékosról 47,6 százaléksora mérséklődött, a paradicsom 8,2 százalékkal került többe a márciusi 29,5 százalék után, az uborka pedig 1,0 százalékkal olcsóbb lett a tavaly áprilisi áránál, a márciusi 35,9 százalékos éves emelkedés után. A karfiol ára 2,8 százalékkal volt alacsonyabb áprilisban, míg márciusban még 34,7 százalékkal állt a tavalyi ára felett, a fejes saláta ára 20,0 százalékot esett a márciusi 7,2 százalékos áremelkedés után. A fejes káposzta viszont még 84,5 százalékkal drágább volt, mint tavaly áprilisban, bár márciusban még 129,4 százalékkal volt drágább.

A burgonya drágulása tovább durvult, márciusban az árak már meghaladták a tavalyi dupláját - 103,4 százalékos volt az emelkedés -, amely áprilisra 142,4 százalékosra emelkedett. 

Az élőállatok átlagos drágulásához amellett, hogy a sertések felvásárlási ára meglódult - 16,6 százalékkal volt magasabb a tavaly áprilisinál, míg márciusban még 7,1 százalékkal alacsonyabb volt - a vágómarha drágulása is hozzájárult: idén először volt drágább éves összevetésben, áprilisban 1,2 százalékkal drágult, míg márciusban még 2,6 százalékkal olcsóbb volt. A baromfi ára szerény 1,9 százalékkal nőtt egy év alatt.  

A tej éves áremelkedése áprilisban 6,3 százalékosra gyorsult a márciusi 3,7 százalékról, a tojás ára a húsvét havában még 2,0 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, míg márciusban még 9,3 százalékkal maradt el a magas bázistól, mivel tavaly márciusban volt a húsvét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!