AM: A cél az élelmiszeripar versenyképessége

Agro Napló
Magyarország élelmiszeripara az elmúlt években számtalan nehézséggel találta magát szembe, de köszönhetően a biztos alapoknak, javuló tendenciát mutat – jelentette ki dr. Felkai Beáta.

Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a Siófokon megrendezett XV. Országos Kereskedelmi Konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszergazdaság egyik kiemelt célja továbbra is az, hogy a magas minőség és a nagy termékválaszték mellett kiszámítható és minden körülmények között stabil legyen az élelmiszerellátás. Ehhez biztosítani kell a megfelelő feltételeket a gyártáshoz, ismerni kell a kereskedelmi sajátosságokat és a fogyasztók igényeit. A belföldi piac mellett az export és ennek ösztönzése is kiemelt feladat.

 

Fotó: Agrárminisztérium

Dr. Felkai Beáta kiemelte, 2014-től 2021. december 31-ig összesen 516,5 milliárd forint élelmiszeripari támogatás járult hozzá az ágazati szereplők jövedelmének stabilizálásához, a kockázatok csökkentéséhez és finanszírozási helyzetük javításához. Ebből tisztán nemzeti forrásból finanszírozott támogatások keretében 166,5 milliárd forint került megítélésre, EU-s forrásból pedig 316,7 milliárd. A 2021-ben meghirdetett és nagy sikernek bizonyuló újabb felhívások tovább fogják segíteni az ágazat versenyképességének fejlődését. Cél, hogy a magyar élelmiszerek itthon és külföldön egyaránt keresettek legyenek! – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

A rendezvényen köszöntőt mondott Oravecz Márton, a Nébih elnöke is, aki az ellátásbiztonság és az élelmiszerbiztonság oldaláról is megvilágította az aktuális helyzetet és a jövőképet.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!