AM: Eljött a beruházások ideje a hazai akvakultúrában

Agro Napló
Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai haltermékek minőségi kérdéseire – emelte ki Erdős Norbert.
Fotó: Fekete István, Agrárminisztérium

Az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Szentgyörgyváron, a Panarini Hungária Kft.-nél tett látogatáson elmondta, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretében 18 milliárd forintot fordítanak az ágazat fejlesztésére. Az első felhívások idén kerülnek meghirdetésre, ezek a program végrehajtását segítik. A beruházási célú felhívások megjelenése 2023-ban várható. A program célja a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások korszerűsítése, versenyképességük növelése, új feldolgozók létrehozása – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Erdős Norbert emlékeztetett, a kormány 4 évvel ezelőtt 27-ről 5 százalékra csökkentette a hal áfáját, ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy minél több család asztalára kerülhessen ebből az egészséges ételből. A magyar halak nemcsak nagyon finomak, de fogyasztásuk rendkívül egészséges. Az utóbbi években szerencsére javult a haltermékek száma a boltok polcain, és folyamatosan gyarapszik a halat kínáló éttermek és büfék száma is – emelte ki.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy az elmúlt 10 évben nőtt a halfogyasztás mennyisége. A cél az, hogy az egy főre jutó halfogyasztás 6,73 kilogrammról 2023-ra egy kilogrammal növekedjen. Hangsúlyozta, a magyar termelésű minőségi halakat és a hazai haltermékeket vásárlók hozzájárulnak az akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet tölt be a vidéki népesség foglalkoztatásában. Kifejtette, a hazai halak fogyasztásával környezetvédelmi szempontból is fontos döntést hozunk, hiszen nem a több ezer kilométerről, fagyasztva idehozott tengeri halakat részesítjük előnyben.

 

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Javulhat a hazai pontytermelés

Javulhat a hazai pontytermelés

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatóinak eredményei szerint a γ-amino-vajsav révén növelhető a pontytenyésztés és javulhat a halak betegség...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!