MENÜ

Április 6-án megnyílt az egységes kérelem beadó felülete

Agro Napló 2020.04.06.

Megnyílt április 6-án az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete és lehetővé válik a gazdálkodók kérelmeinek benyújtása – közölte az Agrárminisztérium (AM) az Agro Naplóval.

 

Az erről szóló rendeletek a Magyar Közlöny 63. számában jelentek meg. Az EK idei benyújtása során a korábbi években megszokott és megismert eljárásokat kell követni, jellemzően technikai korrekciók és pontosítások történtek a szabályozásban ebben az évben.

Negyvenhárom közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen lehet az egységes kérelem eljárásrendjének keretében támogatást igényelni, illetve ezekkel kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. A termelők jelentős körét érintő közvetlen támogatásokon (például: alaptámogatás - SAPS, zöldítés) túl a kapcsolódó nemzeti támogatások (például: átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatása), valamint a vidékfejlesztési program intézkedései (például agrár-környezetgazdálkodás, erdészeti jogcímek) esetében kell a szóban forgó felületet használni.

A kitöltési felület a Magyar Államkincstár (MÁK) e-ügyintézési felületén érhető el. Fontos, hogy a szankciómentes kérelembeadásra az április 6. és május 15. közötti időszak áll rendelkezésre. A május 15-dikét követően benyújtott kérelmek szankciómentes módosítására (a hétvége és a Pünkösd miatt) június 2-dikáig van lehetőség, a módosítással érintett jogcímre megállapítandó támogatási összeg munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével járó szankciós módosításra pedig június 9-dikéig nyílik mód.

A koronavírus-járvány (COVID-19) miatt kialakult vészhelyzetre tekintettel fontos minden termelőnek körültekintően eljárnia és a május 15-diki határidő szem előtt tartásával kell ütemeznie a kérelme beadását. Az AM az idei benyújtás minél gördülékenyebb lebonyolításához megtette a szükséges előkészületeket és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a MÁK is felkészült a kérelmek befogadására. Ezért a minisztérium – a kincstárral és a kamarával egyeztetve – nem tervezi a kérelmezési határidő meghosszabbítását.

A kérelembeadás folyamatának könnyebbé tétele érdekében a Magyar Államkincstár a holnapján külön felhívta a figyelmet arra, hogy aki nem rendelkezik ügyfél-azonosítóval, az igényelje meg mielőbb, mert arra szükség van a beadáshoz; az a termelő, aki nem rendelkezik jelszóval (vagy elfelejtette jelszavát) igényeljen jelszót új meghatalmazás elektronikus úton történő benyújtásához, amely benyújtáshoz a már ügyfélkapuval rendelkező ügyfelek esetén elektronikus úton is van lehetőség, valamint akinek nincs az egységes kérelemre vagy valamennyi hatósági eljárásban való teljes körű képviseletre érvényes meghatalmazása, nyújtsa be az arra vonatkozó kérelmét.

Mindezzel együtt fontos hangsúlyozni, hogy habár a kérelem beadásában közreműködő falugazdászok és szaktanácsadók megtették a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket, előzetes telefonos vagy e-mailes egyeztetés nélkül senki ne keresse fel a meghatalmazottját.

A közvetlen támogatások igénylését, valamint az agrárkár-enyhítési rendszert illetően csak technikai korrekciókra, pontosításokra került sor, melyek révén a termelők számára egyszerűbbé válik az igénylés menete.

Ezek közül a legfontosabbak az alábbiak: egyes egynyári nitrogénmegkötő növényfajoknál (zöldborsó, lóbab) változik (növekszik) az elvárt termesztési időszak; gyógynövény termesztés esetében a termeléshez kötött zöldségnövény támogatás keretében csökken az elvárt minősített vetőmag mennyisége és a minősített szaporítóanyag igazolásának menete is egyszerűbbé válik, illetve a karácsonyfa termesztés, mint hasznosítási forma az Európai Bizottság erre vonatkozó állásfoglalása miatt kikerül a közvetlen támogatásra jogosult hasznosítások közül és a jövőben nemzeti költségvetésből lesz támogatható.

A Magyar Államkincstár az idei egységes kérelmek beadása során is alkalmazza az előzetes ellenőrzést, ez nagymértékben növeli a hibátlan kérelmek benyújtási arányát – olvasható a tájékoztatásban.