ASP: fellázadtak a román gazdák a sertéseik leölése ellen

Agro Napló
Tovább terjed Romániában az afrikai sertéspestis (ASP), a héten az olténiai Dolj megyében is megjelent a kór, ahol az érintett gazdák fellázadtak a jószágaik leölésére érkező állategészségügyi szakemberek ellen – közölte az MTI.

Az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság csütörtökön közzétett heti jelentése szerint az ország 41 megyéje közül 17-ben jelent meg a fertőzés. A 276 érintett településen 1062 fertőző gócot tartanak nyilván, közöttük 15 nagy sertéshízlaldát. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében eddig több mint 356 ezer sertést öltek le és égettek el a hatóságok. November elsejéig 7785 tulajdonost kárpótoltak, akiknek eddig 190 millió lejt (13,2 milliárd forint) fizettek ki.

A fertőző gócok több mint felét a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megyében tartják számon, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt rohamosan terjedt a kór. Az ASP először az ország észak-keleti térségében jelent meg tavaly nyáron, a magyar-ukrán-román hármashatár közelében. Ebben a térségben lassult a fertőzés terjedése, és több fertőző gócot sikerült már felszámolni, így ezek száma az érintett négy megyében 79-re csökkent. Az ország dél-keleti részén azonban tovább terjed a kór, a héten elérte a Dolj megyei Secu községet is, ahol az emberek pánikba estek, és megpróbálták megakadályozni, hogy a hatóságok leöljék állataikat.

A román média helyszíni beszámolói szerint a csendőrség közbelépésre is szükség volt, és a botrány közepette szerdán mindössze 15 sertést sikerült elpusztítaniuk az állategészségügyi hatóságoknak a kimutatásaikban szereplő 92 közül. Mikor csütörtökön visszatértek, hogy folytassák a munkát, a sertések nagy része eltűnt a faluból, alig tízet találtak meg és öltek le közülük. A megye prefektusa szerint lenyugodtak a kedélyek, a gazdák felfogták a veszélyt, és azt is megértették, hogy piaci áron fogják kárpótolni őket, így nem ellenkeztek többet. Arra, hogy hova tűntek a faluból a sertések, a román média szerint csak abból lehet következtetni, hogy a közeli települések áruházaiból az utóbbi két napban az összes raktáron lévő mélyhűtő ládát felvásárolták.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!