Átlagoshoz közeli a várható termésmennyiség

Agro Napló
Bizakodásra adnak okot a termékbecslési adatok, az agrárkamara idei előrejelzése az átlagoshoz közeli mennyiségeket jelez azzal, hogy az egyes kultúrák területcsökkenésének egy részét kompenzálhatják a viszonylag kedvező hektáronkénti hozamok – jelentette ki az agrárminiszter június cégén a hagyományos Jászsági aratónap és birkapörkölt-főző versenyének megnyitóján, Jászapátiban.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István elmondta: a termésbecslés őszi búzánál 5 millió tonnát alulról megközelítő mennyiséget jelez. Őszi árpánál 1,38 millió tonnás, valamint repcénél 776 ezer tonnás termést prognosztizálnak – számolt be. Kitért arra is, hogy az elmúlt egy évben a pandémia átírta az életet. Ezekben a hetekben az orvosok, a nővérek, a kórházi dolgozók és a mentőszolgálat kiállása ismét emberfeletti - emelte ki.

Emellett tapasztalható volt a magyar gazdák mérhetetlen szorgalma és szolidaritása is – hangsúlyozta, hozzátéve: ezekben a napokban is, minden nehezítő körülmény ellenére, nekik köszönhetően, kiváló magyar élelmiszerek kerültek az asztalainkra. Nagy István azt mondta: a magyar agrárium és élelmiszeripar stratégiai ágazattá vált. 

Magyarország kormánya ezt a példaértékű kitartást a maga eszközeivel igyekszik támogatni. Úgy, hogy történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar agráriumot, valamint a vidéki térségeket. A kormány az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, amellyel 2021-ben a teljes magyar mezőgazdaságot érintő megújulást teszi lehetővé – számolt be. A mezőgazdaságunk kizárólag folyamatos fejlesztésekkel és a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet sikeres – emelte ki.

A Vidékfejlesztési Programban (VP) rendelkezésre álló forrásokból ezekben a hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben kerülnek kiírásra új beruházási pályázatok. Bíznak abban, hogy mind több gazda él ezekkel a pályázati lehetőségekkel. Nagy István szólt arról is, hogy "a búza aratására készülve őseink már a jövőt tervezték".

Fotó: Pelsőczy Csaba

Szavai szerint példaként szolgál a Jászsági Aratóünnep, "amely hagyománytiszteletből, eleink iránti hűségből fakad", de évről évre képes új oldaláról megmutatni egy összetartó, erős közösséget. Bár a több évszázados helyi tradíciók adják a keretét, mégis újraépíti, erősíti és kifejezi a magyar gazdatársadalom együvé tartozását – fejtette ki. 

De ez az aratóünnep azt is jelenti, hogy Péter és Pál apostolok emléknapján, szerte az országban megkezdődik az aratás, beérett a búza - mondta. Köszönetét fejezte ki az aratóünnep szervezőinek is, mert "olyan közösségi ünnepet álmodtak, amely a megfáradt gazda munkáját méltatja".

Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke azt mondta: "a múltat nem feledhetjük, mert a jövő a múltban gyökerezik". A magyarságot, a magyar nyelvet, a nemzetet a parasztság, jobbágyság mentette meg, tartotta meg nagyon vészterhes időkben is – közölte. Szólt arról, hogy a magyar gazda "zöld gazda", ezt bizonyítják a mutatószámok is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) online aláírásgyűjtést indított "Petíció a magyar agráriumért" címmel – tájékoztatott, majd arra kérte a jelenlevőket, hogy a kamara oldalán levő petíciót írják alá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelkedő árak a gabonapiacon

Emelkedő árak a gabonapiacon

Jól jártak azok a termelők, akik tartalékolni tudták a búzájukat, a terményre ugyanis nagy a belföldi és az exportkereslet is, az aratás óta jelentőse...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!