Az Ab megsemmisítette a Földet a gazdáknak! program egyik részletét

Agro Napló
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Földet a gazdáknak! programmal kapcsolatos kormányhatározat egyik rendelkezését - közölte a testület a honlapján kedden.

Az Ab szerint a kormányhatározatnak a földek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról szóló rendelkezése ellentétes a korábban törvényben megállapított felhasználási célokkal, ezért ezt a pontot megsemmisítette.

Ötvenkét ellenzéki országgyűlési képviselő kezdeményezte az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat és a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseinek alkotmánybírósági vizsgálatát.

Az Ab megállapította, hogy az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról a kormány nem rendelkezhet határozatban, mert az alaptörvény a nemzeti vagyon átruházását csak törvényben meghatározott célból teszi lehetővé. Továbbá azért is ellentétes a kormányhatározat vizsgált pontja a törvénnyel, mert a kormányhatározatban szereplő, "Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására" vonatkozó fordulat tágabb felhasználási kört határoz meg, mint amit a törvényi szinten meghatározott földvásárlási és földbirtok-politikai célok lehetővé tesznek.

Az indítványt egyebekben elutasította az Ab, így a többi között azt a felvetést, amely kifogásolta, hogy a támadott jogszabályi rendelkezések alapján a három hektárnál nagyobb földrészletek árverését a kormányhivatalok folytatják le.

A határozathoz a 14 alkotmánybíró közül Dienes-Oehm Egon, Kiss László és Varga Zs. András fűzött különvéleményt. A határozat az Ab honlapján olvasható.

Október 13-án Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke jelentette be, hogy összegyűlt a szükséges ötven aláírás, ezért az Ab-hez fordulnak az ellenzéki parlamenti pártok az állami földek tervezett eladása miatt. Az indítvány szerint a vitatott ügyben nem lehetett volna kormányhatározatban dönteni, ahhoz a Nemzeti Földalapkezelőről szóló törvényt kellett volna módosítani.

Harangozó Gábor akkor közölte, hogy a kezdeményezést szocialista, jobbikos és LMP-s képviselők mellett független országgyűlési képviselők is aláírták.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!