Az agrárium versenyképességének további növelése a célkitűzés

Agro Napló
Az Agrárminisztérium (AM) azért dolgozik, hogy a gazdatársadalom megerősödjön, és visszaszerezze azt a társadalmi megbecsülését, ami az elmúlt évtizedekben elvesztett. Ehhez biztonságos, kiszámítható termelési környezet, támogató politika és jövedelmező gazdálkodás szükséges – hangsúlyozta a szaktárca parlamenti államtitkára a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Csongrád megyei szervezete Gazdanapi Fórumán.
Fotó: AM

Farkas Sándor az agrárium fejlődését, annak irányait, az uniós közös agrárpolitika (KAP) következő hét éves ciklusát meghatározó uniós tárgyalásait felvázoló előadásában úgy fogalmazott: az agrárágazat magyar gazdaságon belüli szerepének jelentőségét jelzi a mezőgazdaság teljesítőképessége. A mezőgazdaság kibocsátása 2019-ben elérte a 2.776 milliárd forintot, ebből a növénytermesztés részesedése 56,5 százalék, az állattenyésztésé pedig 36,5 százalék volt. Az agrárexport értéke 2019. január-november között elérte a 8,6 milliárd eurót, ez 9 százalékkal magasabb 2018 azonos időszakához képest.

Az ágazat fejlődését és erejét elemezve az államtitkár elmondta: ezt jól szemlélteti a beruházások értéke, ami a tavalyi első három negyedévben elérte a 301 milliárd forintot, ez 15 százalékkal magasabb a 2018-as év azonos időszakához képest. Évről-évre emelkedik a mezőgazdasági gépek iránti kereslet, 2019. I-III negyedévében 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket a gazdák. Ez 3 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ezeken túl az élelmiszeripari beruházások volumene is tovább emelkedett. 2018-ban 237,2 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, az élelmiszeripari beruházások mennyisége 2010-2018 között több mint a duplájára nőtt. Mindez azt mutatja, hogy az ágazatban van fejlődésre való készség és képesség.

A magyar mezőgazdaság termelékenysége 2010 és 2018 között kiemelkedően fejlődött: kétharmadával emelkedett. A növekedés uniós összehasonlításban is figyelemre méltó, Belgium és Dánia után a harmadik legmagasabb érték az EU-ban. Farkas Sándor úgy fogalmazott: a látványos növekedés ellenére a magyar mezőgazdaság termelékenysége még jelentős tartalékokkal rendelkezik. A fejlődés, a hatékonyságnövelés egyik eszköze a technológiai fejlesztés, és a gazdálkodási környezet jogi szabályokkal történő biztosítása. A versenyképesség növelése érdekében jelentős változást hozhat az öntözésfejlesztés, az ezt biztosító jogszabály pedig ez év elején hatályba is lépett. A megváltozott klimatikus viszonyok miatt elengedhetetlenné vált az öntözéses területek növelése. Cél, hogy az öntözhető területek nagysága a jelenlegi kevesebb, mint 100 ezer hektárról legalább 200 ezer hektárra emelkedjen.

Farkas Sándor a gazdafórumon szólt az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének jelentőségéről, az agrárdigitalizáció, a modern technológiák elterjesztéséről, a generációváltás előmozdításáról és a mezőgazdasági termelés fiatalok számára való vonzóvá tételérő is A KAP tárgyalásokkal kapcsolatban az államtitkár a kormány álláspontját ismertetve elmondta: „nem kérhető több a gazdáktól kevesebb támogatás mellett”. Mint mondta: Magyarország mindenképpen szeretné megőrizni azokat az uniós forrásokat, amelyekkel a magyar gazdák versenyképességét, termelésének eredményességét segíteni lehet. A KAP-források nem csökkenhetnek nagyobb mértékben, mint amit az Egyesült Királyság kilépése indokol. Ezzel az állásponttal Magyarország nincs egyedül, már 19 tagország támogatja ezt a határozott elképzelést – húzta alá a politikus.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!