Az AGROmashEXPO-val kezdődik az idei vásárszezon a fővárosban

Agro Napló
Január 26-29 közt  a megszokott módon, azaz „élőben” rendezi meg a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Magyarország legjelentősebb agráripari találkozóját és kiállítását. A 2022-es AGROmashEXPO-n a kiállítók mezőgazdasági gépeket, szolgáltatásokat, fejlesztéseket mutatnak be az érdeklődőknek, és találkozhatnak a látogatók az idei Termékverseny díjazottjaival is – közölte a Hungexpo Zrt. lapunkkal.

Több évtizedes hagyomány, hogy az év első kiállítása a Hungexpo-n egyben a magyar agrárium legjelentősebb találkozási pontja. Tavaly a járványhelyzet miatt csak virtuális formában rendezhette meg a Hungexpo a kiállítást, idén viszont ismét lehetőség nyílik a személyes találkozásra kiállítók és látogatók között. A felújított Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ad otthont a 40. AGROmashEXPO kiállításnak.

A kiállítás a hatályos jogszabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díj

Idén is nagy számban érkeztek pályázatok a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjakra. A legfőbb bírálati szempontok között szerepelt többek között a termék újszerűsége, a környezetre gyakorolt hatása, a termék innovatív szerepe az agráriumban és alkalmazhatósági értéke a gyakorlatban. A hazai mezőgazdaság jeles képviselőiből álló zsűri által kiválasztott nyertesek a rendezvény nyitónapján vehetik át díjaikat. A nagydíjas és különdíjas termékek mind megtekinthetőek a kiállításon.

A díjazottak megtekinthetőek ide kattintva!

Kockázatminimalizálás

A tájékoztatás megjegyzi még azt is, hogy a  Hungexpo továbbra is elkötelezett a magas színvonalon lebonyolított élő üzleti rendezvények mellett, hiszen az egészségügyi kockázatok minimalizálásával lezajlott nagysikerű őszi nagyrendezvények bizonyították, hogy üzletkötésre szükség van a nehezebb körülmények között is, és mind a látogatók, mind a kiállítók várják az élő találkozást. 

HUNGEXPO applikáció

A múlt évben elindult a HUNGEXPO mobil applikációja, amely számos előnyt és segítséget biztosít a letöltők számára. Az alkalmazás regisztrációs felületén keresztül is lehet ezután jegyet vásárolni a kiállításokra. Az app tartalmazza a kiállítók névsorát és a pavilontérképeket, amelyek segítségével a látogatók előre bejelölhetik kedvenc kiállítóikat, a helyszínen pedig könnyű tájékozódást biztosít. Az applikáció letölthető iOS és Android mobilkészülékekre egyaránt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!