Az egyesülés lehetőségét vizsgálja a Takarék Csoport és az MKB

Agro Napló
Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB), hogy megvizsgálják egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét, a bankok közti szinergiák, valamint az együttműködésükben rejlő jelentős működési és költségoptimalizálási potenciál kiaknázásával – közölte a két pénzintézet május közepén.

A szándéknyilatkozat szerint a két bank egyenlő tulajdonrésszel hozza létre Magyar Bankholding Zrt. néven a pénzügyi holding társaságot. A cég leendő vezérigazgatója Vida József, az MTB (a Takarék Csoport központi bankja) elnök-vezérigazgatója, az igazgatóság első tagjai Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója, Bencze András, valamint Vida József. Az alapítási engedély iránti kérelmet május végén nyújtják be a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) – írta az MTI a hitelintézetek közleménye alapján.

A Takarékbank és az MKB összesen 1,3 millió ügyféllel, 840 bankfiókkal, 4300 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2600 milliárd forintos hitelállománnyal és 3100 milliárd forintos betétállománnyal rendelkezik. A két bankcsoport fúziójával a magyar bankszektor második legnagyobb mérlegfőösszegű univerzális kereskedelmi bankja jöhet létre – tájékoztattak a bankok.

A két pénzintézeti csoport jól kiegészíti egymást az ügyfélkör, a szolgáltatások és az üzleti fókusz tekintetében. A Takarék Csoport főként kisvárosi és kistelepülési lakossági, agrár- és mikro-, illetve kkv vállalati ügyfeleihez, önkormányzati kapcsolataihoz kiválóan illeszkedik az MKB városi ügyfélköre, privátbanki és nagyvállalati és lízing portfóliója. A Takarék Csoport egyedülálló vidéki lefedettségéhez, kiterjedt fiók- és ATM-hálózatához remekül illeszkedik az MKB kiemelt budapesti helyszíneken található fiókhálózata.

A szolgáltatások terén a Takarék Csoport mikro- és kkv-hiteltermékeit, speciális egyedi agrárkonstrukcióit, az állami támogatások közvetítésében játszott vezető szerepét jól egészíti ki az MKB privátbanki és SZÉP-kártya szolgáltatása, a piacon elismert lízingkonstrukciói, valamint egyedi nagyvállalati és befektetési termékei – olvasható az ismertetésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!