Az EU felszólította Moszkvát a gabonaszállítási egyezmény végrehajtására

Agro Napló
Az Európai Unió elítéli, hogy Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a „fekete-tengeri kezdeményezés” keretében a gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón.
Fotó: Yasin Akgul/AFP, 444.hu

Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában kijelentette: kizárólag Oroszország felelős azért a globális élelmezésbiztonsági válságért, amelyet az Ukrajna elleni háború, valamint az ukrán tengeri kikötők orosz blokádja okozott  – értesült a közleményből az Agro Napló.

„Oroszország az ukrajnai háború kezdete óta fegyverként használja az élelmiszert és az éhezést” – fogalmazott a főképviselő, majd hozzátette: Moszkva célzott intézkedései, beleértve a gabonakészletek megsemmisítését, a termelés megzavarását, valamint a saját élelmiszer- és műtrágyaexportjára vonatkozó korlátozások bevezetését, súlyosbították az élelmezésbiztonság válságát világszerte.

Az EU és tagállamai továbbra is reagálni fognak az élelmezésbiztonságot fenyegető krízisre, és támogatni fogják az ukrán mezőgazdasági termékek kiszámítható szállítását a globális piacokra – fűzte hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Oroszország szombaton jelentette be, hogy – az aznap délelőtt a Szevasztopoli-öbölben a hajóit ért támadás miatt – nem vesz részt a „gabonakezdeményezés” végrehajtásában. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a fekete-tengeri flotta hajói, amelyek közreműködtek a gabonafolyosó biztonságának szavatolásában, a támadás célpontjaivá váltak a Szevasztopoli-öbölben. A tárca hétfő este már azt közölte, hogy amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban orosz hadi- és polgári hajók ellen szombaton végrehajtott ukrán dróntámadás körül kialakult helyzet, Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a „fekete-tengeri kezdeményezés” keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón.

Az idén július 22-én Isztambulban Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ által megkötött gabonaszállítási egyezmény keretében 397 hajón több mint 9 millió tonna gabona hagyhatta el biztonságban a fekete-tengeri ukrajnai kikötőket, aminek hatására csökkentek az élelmiszerárak a világpiacon. A megállapodás november végén járna le.

Moszkva vasárnap közölte, hogy az orosz fekete-tengeri flotta hajóit szombaton megtámadó drónoknak legalább az egyikét a megállapodás alapján megnyitott gabonaszállítási folyosó területéről, egy ukrán vagy nyugati használatban lévő civil hajóról indíthatták el.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este arról tájékoztatott, hogy Ukrajna továbbra is végrehajtja a gabonaegyezményt az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodások keretében.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!