Az idén is jelentősek lesznek a baromfi állatjóléti támogatások

Agro Napló
A baromfitartók számára nyújtott állatjóléti támogatások költségvetési keretét 2010 óta megháromszorozta a kormányzat, így a többletforrások biztosításával pedig 14,4 milliárd forint kerül kifizetésre az idei évben – közölte Nagy István december közepén.

Az agrárminiszter emlékeztetett: a baromfitartók számára nyújtott állatjóléti támogatások folyamatosan emelkedtek az elmúlt években. A 2010-ben még 4 milliárd forintos költségvetési keretet 2021-re már 12 milliárd forintra, tehát háromszorosára növelte az Agrárminisztérium (AM) – tette hozzá.

A takarmányár robbanásra tekintettel az idei évben a kormány 2,4 milliárd forint többletforrást biztosított a baromfi ágazat számára – hívta fel a figyelmet a tárcavezető, kiemelve, hogy az idén 12 milliárd forint helyett összesen 14,4 milliárd forint állatjóléti támogatást fizetnek ki a baromfitartóknak.

A tavalyi évben ennek mértéke – szintén kormányzati többletforrások biztosításával – 14,6 milliárd forint volt, az idei évvel tehát közel azonos nagyságrendű forrás kerül kifizetésre az állattartók számára. Tavalyelőtt 12,8 milliárd forint volt a kifizetések nagyságrendje – egészítette ki.

Nagy István hangsúlyozta: a támogatási keret tehát kiemelkedően magas a baromfi állatjóléti támogatások esetében. Ugyanakkor az Agrárgazdasági Kutatóintézet vágási statisztikai adatai alapján a vágások darabszáma 2021-ben – első 10 hónap adatainak összehasonlításában - a kacsa esetében 54,3 százalékkal, a liba vonatkozásában pedig 28,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami óriási többlettelepítést jelent.

Ez a drasztikus növekedés természetesen a támogatásba vonni kívánt állományok növekedésében is érezhető. Az idei évre vonatkozóan a baromfi állatjóléti támogatás esetében az egyes állatfajokra jutó támogatási keretek meghatározása - brojler, pulyka, víziszárnyas - között a keret kötelező, előzetes forrásmegosztása már 2020. december hónapban megtörtént.

Az agrárminiszter kiemelte: így a tavalyival lényegében megegyező nagyságrendű, kiemelten magas állatjóléti támogatási forrás nem jelent ugyanakkora támogatási intenzitást az érintett kacsa- és libatartók esetében, mint az alacsony állománynagysággal jellemezhető tavalyi évben.

A baromfi állatjóléti támogatások keretének idei évi 2,4 milliárd forintos kormányzat általi megemelése lehetővé tette, hogy a baromfi állatjóléti támogatás 2020/2021. támogatási év IV. negyedévének, valamint a 2021/2022. támogatási év I. negyedévének keretösszege is megemelésre kerüljön utólag.

Ennek eredményeképpen a 2020/2021. támogatási év IV. negyedév esetében beérkezett igények teljes mértékben, visszaosztás nélkül, 100 százalékban kifizették, ahogy korábban a 2020/2021. támogatási év I-II. negyedéviek is. Az ágazati kérés az volt, hogy az idei évi támogatások minél nagyobb részét az év első felében fizessük ki, ezzel segítve a baromfitartók likviditását – fejtette ki Nagy István; tájékoztatott az az összegzés, amit lapunk is megkapott a témáról.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!