2024. március 29. péntek Auguszta

Az időjárás a magyar borexport mellé állt

Agro Napló
Magyarországhoz hasonlóan Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban is éreztette hatását a szélsőséges időjárás, az utóbbi három országban ennek következtében 10-20 százalékkal kevesebb szőlő terem, ez felértékeli a magyar borokat és reménykeltő az exportra nézve – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

A magyar szőlőtermelés az elmúlt néhány évben a divatos, minőségi, keresett fajták irányába mozdult el. Az ezekből és más fajtákból készült hazai borok népszerűek a külföldön, az import viszont visszaszorult.

A miniszter hozzátette: a magyar szőlőtermelés az elmúlt néhány évben a divatos, minőségi, keresett fajták irányába mozdult el. A tárcavezető nagy eredménynek tekinti, hogy egyebek mellett a cserszegi fűszeres és az irsai olivér is teret hódított, ennek is köszönhető, hogy az importot sikerült visszaszorítani. Közölte: Magyarország évente 750 ezer hektoliter bort exportál, miközben az elmúlt években gyakran 300-400 ezer hektoliter döntően olasz bort hoztak be a kereskedők. Mint mondta, az elmúlt két évben az olaszbor-import megfeleződött, ebben nagy szerepe van annak, hogy a kedvező áru, de jó minőségi borok piacán a magyar termelők helyt tudnak állni.

Fazekas kiemelte: a magyar borok felvevőpiaca elsősorban Németország, Szlovákia, Románia, Csehország és Ausztria, az Európai Unión kívül Kínába 40 ezer hektoliter bort exportál az ország, valamint Japán is komoly mennyiséget vásárol.

Vasi vadkörte az újabb eredetvédett pálinka

A Vasi vadkörte pálinka is eredetvédett lett; az Eredetvédelmi program keretében nemzeti oltalmat kapott – jelentette be a földművelésügyi miniszter.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy azért határoztak a vadkörte mellett, mert az egyik leggyakoribb vadgyümölcs és az emberek évszázadok óta ismerik és szeretik, hathatós marketinget is lehet hozzá kapcsolni. Az előállító Birkás Pálinkaház tulajdonosa, Birkás István kijelentette: a Vasi vadkörte pálinka oltalom alá helyezése azért nagy dolog, mert egy olyan helyileg ismert érték kapott eredetvédelmet, amely példaként szolgálhat mások számára is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kiváló évjárat lesz az idei

Kiváló évjárat lesz az idei

A vártnál kevesebb borszőlőt szüreteltek, de az már látszik, hogy kiemelkedő évjárat lesz az idei – mondta a Világgazdaságnak Légli Ottó, a Hegyközség...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!