Az öntözésfejlesztés a legfontosabb mezőgazdasági feladat

Agro Napló
A kormány komplex öntözési program bevezetésével szeretné elejét venni az aszályproblémáknak – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Mezőhegyesen. Áder János államfő arra figyelmeztetett, a tiszta vizet csak olyan mértékben szabad kiemelni, amennyit a természet pótolni tud.

A magyar gazdákat nem érintette olyan súlyosan az idei aszály, mint nyugat-európai társaikat, ugyanakkor a kormány komplex öntözési program bevezetésével szeretné elejét venni a hasonló problémáknak – mondta Feldman Zsolt Mezőhegyesen, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai napján.

A mezőgazdaságért felelős államtitkár hozzátette, zajlik a Közös Agrárpolitika vitája Brüsszelben, ahol a gazdák terheinek csökkentéséért küzdenek a magyar diplomaták.

Feldman Zsolt a NAK Országos Szakmai Nap Konferencia nevű rendezvényen tartott előadásában a nyári betakarítási munkákról elmondta, az idei aratás fennakadások nélkül lezajlott. Szélsőséges káresemény nem történt, holott Európa más részein a rendkívül forró és száraz időjárás miatt jelentősen csökkent a termés és nehézkes volt az aratás. A nemzetközi és hazai piacokon már most látható, hogy a terméskiesések jelentősen megemelik a magyar gabona iránti külpiaci keresletet, amely a hazai piaci árak emelkedését is maga után vonja. Az elmúlt hetekben látható 5-10%-os áremelkedéséből adódóan a hazai gabonatermesztők az idei évet várhatóan nyereségesen tudják zárni, ami a hazai gabonaágazat közép- és hosszú távú kilátásai szempontjából megnyugtató.

Feldman Zsolt

Az államtitkár szólt a most folyó őszi munkákról is. Eszerint mind a kukorica, mind a napraforgó betakarítása megkezdődött, de eddig csak a vetésterület 10-15 százalékáról került le a termés. Az eddigi termésátlagok országos szinten nagy szórást mutatnak, de összességében átlagos termést ígérnek. Az őszi magágy készítés folyamatos, a vetési munkálatok közül az őszi káposztarepce vetésének készültsége eléri a 90%-ot.

A szántóföldi gazdálkodást idén is segítette az uniós alap- és zöldítési támogatás – tette hozzá az államtitkár. Idén több mint 172 ezer gazdálkodó, csaknem 5 millió hektárra igényelt támogatást. Az egy hektárra vetített átlagos támogatási összeg idén megközelíti a 70 ezer forintot – közölte Feldman Zsolt.

Az államtitkár a jövő legfontosabb mezőgazdasági feladatai között emelte ki az öntözés-fejlesztést. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy a napokban megjelent kormányhatározat 2020 és 2030 között évente legfeljebb 17 milliárd forint fejlesztési forrást rendel a célok megvalósítására. Létrejön egy, az Agrárminisztérium felügyelete alatt működő öntözési ügynökség is, amely koordinálja majd az ezzel kapcsolatos feladatokat.

A mezőgazdaságért felelős államtitkár szólt a soron következő uniós pénzügyi ciklus agrártámogatásairól is. Ezzel kapcsolatban közölte, a bizottsági javaslat Magyarország számára nem elfogadható, mert a Közös Agrárpolitika finanszírozására javasolt költségvetés nem elegendő, különösenúgy, hogy a jogszabályi javaslatok a mostaninál lényegesen több terhet rónának a gazdákra.

Jelentős változást jelent a 2014-2020-as programozási időszakhoz képest, hogy a KAP a stratégiai tervek bevezetése miatt a közvetlen támogatások rendszerét és a vidékfejlesztésre vonatkozó szabályokat közös rendeletbe foglalná. Az államtitkár szerint a támogatások elosztásának új tervezett modellje, az úgynevezett stratégiai tervezés nem egyeztethető össze a területalapú kifizetések logikájával és mind a tagállamok, mind pedig a gazdák esetében az adminisztratív terhek jelentős emelkedéséhez vezethet. Magyarország ellenezni fog minden olyan javaslatot, amely tovább bonyolítja a rendszert, hiszen az elmúlt években hatalmas erőfeszítések történtek az agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésére, a gazdabarát támogatási rendszer megvalósítására – emelte ki az államtitkár.

Áder János óvatosságra int

Az államfő pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számos nemzetközi példával mutatott rá a víz túlhasználatának veszélyeire, hangsúlyozva: csak fenntartható, ellenőrizhető módon történhet az öntözés. A talajvíz szintje Magyarországon is folyamatosan csökken, így nem mindegy, milyen mértékben vesszük ki a vizet - hangsúlyozta.

Felidézte, ezért is küldte az Alkotmánybírósághoz azt a törvényt, amely engedély nélkül is lehetővé tette volna legfeljebb 80 méteres kutak fúrását. Engedély nélkül ki ellenőrizhetné, hogy a fúrás valóban megáll-e 80 méternél, vagy egy kontármunka következtében már az ország számára stratégiai fontosságú, ma még tiszta ivóvízbázist szennyezzük-e? - tette fel a kérdést.

Fotó: MTI

Beszámolt arról is, hogy a vízválság megelőzése lesz a jövő évi, budapesti víz világkonferencia témája. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ tanácsadó testülete - amelynek Áder János is tagja volt - három "vízdrámára" hívta fel a figyelmet: a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámájára. Ezek megelőzéséhez politikai szándékra, elhatározásra, szorgalomra és költségvetési forrásokra is szükség van - mondta. 

Az államfő beszámolt arról a múlt heti, 4500 ember részvételével zajlott klímakonferenciáról is, amelyre Kalifornia kormányzója azzal a kéréssel hívta meg a résztvevőket San Franciscóba, hogy érdemi eredményekről vagy vállalásokról számoljanak be. Áder János hangsúlyozta: itt írták alá a 23 magyarországi várost tömörítő Megyesi Jogú Városok Szövetségének csatlakozását ahhoz a mozgalomhoz, amely a párizsi klímamegállapodásnál ambiciózusabb célokat kitűzve azt vállalta, hogy 2050-re legalább 80 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. Elmondta, hogy a kezdeményezéshez már az Egyesült Államok lakossága felének otthont adó szövetségi állam csatlakozott, aminek köszönhetően az Egyesült Államok párizsi vállalása annak ellenére teljesülhet, hogy az országot Donald Trump elnök kiléptette a megállapodásból.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az öntözés közérdek

Az öntözés közérdek

„A vidékfejlesztési források jelentős megemelésével arra ösztönözzük a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!