Badacsonyi és partiumi borok nyerték a múlt évi Magyar Bor Nagydíjat

Agro Napló
Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt 2020-as Magyar Bor Nagydíjat – tette közzé az egyesület közleményében.

Az ismertető emlékeztet: Magyar Borszakírók Köre ötödik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér-, valamint vörösborokat, amelyeket a szakmai szervezet tagjai az elmúlt évben megkóstolhattak. Tapasztalataik alapján a borszakírók ezekből a tételekből állították össze a tizenkét-tizenkét legjobbnak ítélt fehér-, illetve vörösbort tartalmazó, Super 12 elnevezésű listájukat.

Mint azt az MTI-hez eljuttatott közlemény kiemeli: a borszakírók először szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat azon borait, amelyek megítélésük szerint "kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak", majd a legtöbb jelölést kapott borokat kétszer is bírálták, két bizottságban.

A 2020-as Super 12 listákon ezúttal összesen 13 borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral (4-4) Villány és Szekszárd, valamint Tokaj (3), Badacsony, Eger és a Mátra (2-2), míg Somló, Neszmély, Balatonfüred-Csopak, a Dél-Balaton, a Balaton-felvidék, az Aradi-Hegyaljai Borvidék és Pannonhalma egy-egy borral szerepel a listán.

A borok között 18 fajtabor és 6 házasítás. A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: a furmint és az olaszrizling (4-4), a cabernet franc (3) és a rajnai rizling (2). A vörös házasítások esetében mindegyikben van cabernet franc és merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 Magyarországon hosszú ideje művelt fajta (kékfrankos, kadarka) alkotja azokat.

A díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Debrecenben kerül sor, amikor majd a rendezvény megtartására a járványügyi rendelkezések lehetőséget adnak – tartalmazza az összefoglaló.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kiváló évjárat lesz az idei

Kiváló évjárat lesz az idei

A vártnál kevesebb borszőlőt szüreteltek, de az már látszik, hogy kiemelkedő évjárat lesz az idei – mondta a Világgazdaságnak Légli Ottó, a Hegyközség...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!