Betiltják a kettős minőségű élelmiszerek forgalmazását Csehországban

Agro Napló
A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban – közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.

A módosítás a Csehországban, illetve külföldön gyártott élelmiszerekre egyaránt vonatkozik - írta az MTI. A jogszabály megsértéséért a mezőgazdasági tárca javaslata alapján akár 50 millió koronával (650 millió forint) is büntethetik az érintetteket.

A most elfogadott módosítás alapján kiszélesedik az állami élelmiszerellenőrzés (SZPI) jogköre is, és a hatóságoknak több lehetőségük lesz megvizsgálni, jogos-e bizonyos termékek cseh gyártmányként való megjelölése. 

Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter már korábban bejelentette: a tárca törvénymódosítást terjeszt a parlament elé, amellyel megtiltanák minden olyan termék árusítását Csehországban, amelyet a gyártók azonos csomagolásban, de eltérő összetétellel árusítanak különböző országokban.

Csehország már évek óta a visegrádi négyek közül a legerőteljesebben bírálja azt a gyakorlatot, miszerint számos élelmiszert a gyártók azonos csomagolásban, de eltérő összetételben árusítanak egyes országokban. A gyártók általában azzal érvelnek, hogy országonként mások a követelmények, s termékeikkel ennek kívánnak megfelelni. A cseh sajtó szerint azonban aligha tekinthető véletlennek, hogy a bírált termékeket általában jobb minőségben fogalmazzák Nyugat-Európában, mint Közép- és Kelet-Európában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Olajembargó: emelkedik az olajár!

Olajembargó: emelkedik az olajár!

Emelkedik az olajár, miután az EU-s vezetők megállapodtak az olajembargóról az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részeként. A WTI júliusi ha...

Módosult az új élelmiszerek jegyzéke

Módosult az új élelmiszerek jegyzéke

Megjelent az Európai Bizottság 2020/1559 végrehajtási rendelete az új élelmiszerek uniós jegyzékének megállapításáról szóló 2017/2470 bizottsági végre...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!