Bezuhant az alma ára Lengyelországban

Agro Napló
Lengyelországban súlyos gondok vannak a nemzeti terménynek számító alma felvásárlásával. Az év elején úgy tűnt alacsony lesz a kínálat, ám most ennek az ellenkezőjét tapasztalják – írja a napi.hu.

Lengyelország jelentős területén (Mazowsze) a feldolgozók nagy része felfüggesztette az alma felvásárlását, mert problémájuk van a további eladással – adta hírül a gazeta.pl. Noha idén eddig viszonylag magas volt az alma ára, most zuhanni kezdett, és vannak olyan helyek, ahol egyszerűen eladhatatlan a termény. Tavaly a termelés mintegy 60 százaléka, azaz 2,4 millió tonna alma semmi jövedelmet nem hozott a gazdáknak.

A szezon elején a feldolgozók még azt állították, hogy idén feltűnően kevés lesz az alma, ezért különösen meglepő mostani fordulat. Akkoriban az alma ára egy zloty/kilogrammal rekordon volt, de a hónap eleje óta lejtőre került Becslések szerint az idei termés hárommillió tonna körül alakul, azaz 25 százalékkal kevesebb lesz, mint egy éve. Ebből 1,6 millió tonna a feldolgozókhoz, 800 ezer tonna exportra, 600 ezer tonna a hazai piacra kerül.

A tavaszi fagyok miatt almaveszteség érte az országot, és sok európai országot is, az idén a tavalyihoz képest Európában legalább 21 százalékkal kisebb lesz a termés, azaz az idei lesz az utóbbi 10 év legalacsonyabb almatermése. Lengyelország Európa első, a világ harmadik legnagyobb almatermelője, e téren csak az USA és Kína előzi meg.

A lengyel termelőkre nagy csapás mért az Oroszország elleni uniós embargóra válaszul bevezetett élelmiszer-importtilalom, ugyanakkor kiderült, hogy a hazai termés nagy része így is az orosz piacra kerül fehérorosz és ukrán cégek közvetítésével. Kereslet mutatkozott Észak-Afrikában is, a termés egy része pedig otthon maradt és felfuttatta a feldolgozást. Ugyanakkor a vásárlások felfüggesztése még a szezon vége előtt az első jele lehet a lengyel piac telítettségének.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Már javában tart a körteszezon

Már javában tart a körteszezon

A NAK és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az idén a tavalyi aszályos évnél jobb, de a közepes szintet el nem...

Hogyan tovább magyar alma?

Hogyan tovább magyar alma?

Nemcsak mi akarunk fejleszteni, hanem a termelők részéről is hatalmas az igény – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Gonda István emlékkonferen...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!