2024. április 20. szombat Tivadar

Biofach: sikeres magyar megjelenés a biotermékek nürnbergi seregszemléjén

Agro Napló
A 28 éves múlttal rendelkező nürnbergi Biofach kiállításon – amely Európa legjelentősebb biotermékekkel foglalkozó eseménye – idén 134 országból 50 ezer látogató fordult meg és kereste fel 88 ország 2785 kiállítóját. A február 15-18. között lezajlott rendezvényen az Agrármarketing Centrum (AMC) magyar nemzeti standja is kiválóan teljesített – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

A vendégek jelentős számban látogatták meg a magyar közösségi standot, köszönhetően az ott felvonultatott, keresett termékeknek, a megbízható magyar partnereknek és a stand színvonalas, figyelemfelkeltő megjelenésének. A magyar kiállítók zöme már korábban is részt vett a Biofach-on, és újfent sikerrel zárták a négynapos tárgyalássorozatot, hiszen nagy érdeklődés mutatkozott a termékeik iránt: 50-100 megkeresésről, tárgyalásról számoltak be, melyek révén a jövőben akár partneri megállapodások is születhetnek.

A magyar kiállítók az AMC szervezői támogatását egyöntetűen nélkülözhetetlennek tartják sikeres megjelenésükhöz. Közülük az újonnan csatlakozók is úgy nyilatkoztak, hogy legközelebb is részt szeretnének venni a Biofach rendezvényen.

A kiállításon legutóbb 2315 kiállító, bruttó 88 500 m2-en jelent meg. A Biofach több mint 48.500 szakmai látogatót vonzott, 116 konferencia helyszíne volt több mint 7000 résztvevővel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!