Biotermékké válhat a szürkemarha

Agro Napló
Stratégia együttműködésben állapodott meg a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete (MSzTE), a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. pénteken Budapesten – közölte az MTI. A szervezetek azzal a céllal fogtak össze, hogy népszerűsítsék az ökotermékek fogyasztását, segítsék az ökológiai gazdálkodás és termékfeldolgozás terjedését, a magyar szürke szarvasmarha biotermékké válását.

A három szakmai szervezet közös tevékenységével azt kívánja elérni, hogy a magyar szürke szarvasmarha tartók minél átláthatóbb - transzparens - körülmények között lehessenek ökológiai gazdálkodók, szükségtelen anyagi és adminisztrációs terhek nélkül. 
Baracskay Lajos, az MSzTE elnöke az eseményen az MTI-nek elmondta: a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesületének több mint 400 tagja van, és így a magyar szürkemarha-tartók 90 százalékát képviselik. A szürke szarvasmarha-állomány ma Magyarországon mintegy 5300 pedigrés tehénből áll, ami az jelenti, hogy a fajtamentés megtörtént.

Évente mintegy 7-8 ezer tonna szürkemarhahús kerül a piacra, amit döntő hányadban Magyarországon fogyasztanak el. A kivitellel is próbálkoztak, de az még nem jellemző. Magyarországon elsősorban a termelői piacokon juthatnak a vevők szürke szarvasmarha termékekhez, de már néhány hentesbolt is forgalmazza azokat. Átlagosan egy kilogramm szürkemarhahús átlagosan mintegy 3 ezer forintba kerül, így az inkább még különlegességnek számít. De növekszik a fogyasztók érdeklődése a szürke szarvasmarha húsa és a belőle készült termékek iránt - mondta az MSzTE elnöke.

Roszik Péter, a Biokontroll Hungáriai Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy a magyar szürkeszarvasmarha-tartás abban az időben kezdődött, amikor gyakorlatilag minden élelmiszer bio előállítású volt. Így most csak a gyökerekhez kell visszatérni. A Biokontroll Hungária feladata, hogy ezt a folyamatot ellenőrizze és tanúsítsa.

Így a magyar szürke szarvasmarha húsa és a belőle készült termékek bio minősítéssel forgalmazhatók. Ezért a gazdáknak részt kell venniük a Biokontroll Hungária ellenőrzési és tanúsítási rendszerében. A most megkötött együttműködéssel a szürke marhát tartók számára kívánják ezt a rendszert optimalizálni - mondta Roszik Péter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az aszály miatt gazdag a pult

Az aszály miatt gazdag a pult

Az előző évi aszályos nyár csökkentette a takarmánynövények mennyiségét, így az állattartók több állatot küldtek a vágóhidakra – derült ki az Agrárgaz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!